Kihűlünk: már nem 37 fokos az emberi test

A testhőmérsékletet tanulmányozó kutatók már évtizedek óta tudják, hogy a 37°C túl magas, ám mindig úgy gondolták, hogy ez csak mérési hiba volt. Most azonban kiderült: testünk átlaghőmérséklete már az 1860-as évek óta folyamatosan csökken.

Az ember normál, átlagos testhőmérsékletét 1851-ben határozták meg 37 fokban. A Stanford Egyetem kutatói azonban most kiderítették, hogy ez a szám már nem érvényes írja az Index. A kutatók ugyanis megállapították, hogy testhőmérsékletünk folyamatosan csökken.

A kutatók összesen 677 423 hőmérsékletmérést elemeztek, a legkorábbi adatbázist a 19. századból találták. A vizsgálatok eredménye alapján kiderült: a testhőmérséklet átlagosan 0,03°C-kal csökkent évtizedenként. A 19. század elején született férfiak testhőmérséklete 0,59°C-kal volt magasabb, mint a ma élő férfiaké. A nők adatai nem nyúlnak vissza ilyen messzire, de az ő testhőmérsékletük az 1890-es évek óta 0,32°C-kal csökkent. Ez azt jelenti, hogy az átlagos testhőmérséklet ma körülbelül 36,6°C, nem pedig 37°C, ahogyan azt széles körben gondolják.

Az immunrendszer okozza

A testhőmérséklet átlagosan 0,03 fokkal csökkent tehát évtizedenként, mert visszaszorult a fertőzések, súlyos megbetegedések száma az oltásoknak és az antibiotikumoknak köszönhetően, az immunrendszerünk pedig emiatt kevésbé aktív. Hőmérsékletünk akkor is állandó, ha nyugalomban vagyunk, akkor is, ha erőkifejtést végzünk. Ráadásul szervezetünk képes belső hőmérsékletét állandó szinten tartani, függetlenül a kinti klímától.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő várható délutántól - főként nyugaton - kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Az Észak-Dunántúlon megélénkül a délies szél, máshol mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul, délnyugat, nyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.Késő estére -1 és +6 fok közé hűl le a levegő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!