Mekkora a gond?
Nagy. Éppen most készítek egy összefoglalót a Komárom-Esztergom megyei helyzetről. A nálunk lévő negyvenöt praxisnak csak a kétharmadában van állandó háziorvos, akiknek ráadásul a nyolcvan százaléka már túl van a nyugdíjkorhatáron, vagyis rövid időn belül még több szakember fog hiányozni. És ez csak a gyermek háziorvosi ellátás.
Miért ennyire népszerűtlen ez a szakma?
Van egy kép a háziorvosokról, ami nem feltétlenül pozitív, pedig rengeteg olyan kolléga van, aki elképesztően jó. Ráadásul itt sokkal nagyobb az esély a kiégésre, mint egy kórházi osztályon. Egy praxisban ugyanis rengeteg falba ütközik az ember a szülők, a kollégák és maga a rendszer miatt. Szintén nehézség, hogy míg egy kórházi osztályon dolgozó orvos egyszerre mondjuk három betegért felel – értelemszerűen ők súlyosabb állapotúak –, úgy nekünk hatvan, aki pedig dupla körzetet vállal, annak akár százhúsz beteget is el kell látnia naponta. Ráadásul óriási a felelősségünk, hiszen ennyi ember közül ki kell szűrnünk azt a kettőt, akinél valóban nagy a baj.
Ennyi idő alatt, ami egy betegre jut, hogy lehet megállapítani, kinek van szüksége a praxis-adta lehetőségeknél nagyobb segítségre?
Ez valóban nehéz. Mit gondol, hány fejfájós, lábfájós gyereket hoznak be ide? Évente több százat. Ilyenkor az esetek többségében nincs is semmi baj. Előfordul viszont évente mondjuk egy, akinél daganat okozza a panaszt, nekünk pedig ezt fel kell ismernünk, hogy idejében elkezdjék a kezelését. Ha mind az ötszázat továbbküldeném a klinikára, bedőlne a rendszer, ami már így is nehezen viseli a terhelést. Ráadásul itt nincs mögöttünk kolléga, labor vagy képalkotó diagnosztika. Azért rengeteg eszközt sikerült beszereznünk, amik segítségemre vannak. Ha pedig tényleg nagy a baj, a legszükségesebb beavatkozásokat mi is el tudjuk itt végezni, amíg megérkezik a mentő. Egyszer éppen helyettesítettem egy másik körzetben, ahová egy kisgyereket a héten már harmadszor hozott be az édesanyja. Ahogy vizsgáltam, rossz érzés fogott el, amit nehéz megmagyarázni. Egyszerűen valami nem stimmelt, ezért elküldtem egy vérvételre, így időben fény derült a leukémiájára, és azóta meg is gyógyították. Szóval néha egyszerűen csak egy megérzés vezet a megoldáshoz.
Szereti a Doktor House-t?
Mondjuk én inkább "vészhelyzetes" voltam, de ezt is szerettem, igen. Mindig tetszett benne a team-munka meg az a táblára írós megoldás. Hogy mindenki ötletel, és így együtt még a legmeghökkentőbb esetet is megoldják. Na, az alapellátásban erre a bizonyos „táblára” a háziorvos egyedül ír. Persze szó sincs arról, hogy én itt ritka genetikai betegségekre jöjjek rá... a feladatom mindössze annyi, hogy kiszűrjem azt a néhány beteget, akinek magasabb szintű ellátásra van szüksége.
A felelősség és a leterheltség mellett ön mégis ezt a szakterületet választotta. Miért?
Az egyetem után tizenegy évet egy kórházi gyerekosztályon töltöttem. Kellett valami új kihívás, ezért mondtam igent, amikor három évvel ezelőtt ide hívtak ideiglenesen, fél évre. Azóta is itt vagyok, sőt már a környékbeli üresen maradt rendelőkbe is eljárok helyettesíteni. Tegnap például három körzetben rendeltem, ez ilyenkor télen akár százötven gyereket is jelenthet egy nap. És mivel egyre kevesebb háziorvos lesz, ez csak romlani fog.
Menthető még a helyzet?
Rengeteg lyuk van, amiket folyamatosan tömködünk, de én úgy gondolom, ez a hajó már mindenképp elsüllyed. Mentőcsónakot viszont még állíthatunk mellé. Vagyis ha több orvos várhatóan nem is lesz, talán elkerülhetjük a teljes összeomlást.
Mentőcsónak alatt mit ért?
Rendszerszinten, az egészet, mindenestül kellene felforgatni. De azért maradjunk a realitás talaján. Elsősorban a terhelést kellene csökkenteni. Rengeteg háziorvos van kitéve például fölösleges adminisztratív és szervezési feladatoknak. Nekem itt jó dolgom van, mert a körzet üzemeltetését nem én végzem, hanem az önkormányzat. Akinek azonban saját praxisa van, annak a gyógyítás mellett az is feladata, hogy utalja a takarítónő fizetését, bíbelődjön a villanyszerelővel, intézze a rezsit. Ha ezeket a terheket levennék a vállukról, akkor tudnának foglalkozni azzal, ami valóban a feladatuk.
Szintén javítana a hatékonyságon az online kapcsolattartás, amit jó néhányan be is vezettük már. A rendelőnknek is van egy Facebook-oldala, amire egyrészt sok tanács kikerül – mikor és hogyan kell lázat csillapítani, mit kezdjünk a köhögéssel, vagy épp mi a teendő hasmenés esetén – és ezekkel a kérdésekkel már egyáltalán nem jönnek be. Mára a szülők is tudják, mikor kell személyesen hozzám fordulni, és mikor elég telefonálni vagy a közösségi oldalon kommunikálni. Erre azért volt szükség, mert ha egyszerre harminc-negyven család vár a folyosón, nyilván nem jut elég idő mindenkire, ráadásul, mint tudjuk, a sokféle kórokozó szűk helyen csak ront a helyzeten. Ezért is vezették be már sok rendelőben, hogy egy orrfolyás vagy egy menstruációs görcs miatt egy telefon alapján írnak be a Krétába, és az egészséges igazolásért sem kell már bejönni a gyerekkel. A háziorvosokra nehezedő terhelés csökkentésével talán a fiatalok is szívesebben választanák ezt a szakmát.
Könnyedén belejöttek ezekbe a szülők?
Amikor először kommunikáltam feléjük, hogy csak az jöjjön be a rendelőbe, aki valóban beteg, azt hitték, nem akarok dolgozni. Mostanra viszont belátták: így nekik is kényelmesebb, sőt biztonságosabb. Három év alatt pedig én is megtanultam, hogy melyik az a szülő, aki néhány telefonos tanács alapján képes otthon kezelni a gyerekét.
Egy gyerekorvos mennyire félti a saját gyerekeit?
Hárman vannak, és ha betegek, tartózkodom attól, hogy én kezeljem őket. Sőt, nem is szólok bele abba, amit a gyerekorvosunk javasol. Ez ugyanis a gyógyulás egyik pillére: ha kiválasztottál egy orvost, bízz is meg benne.
Maga az orvosi pálya egyértelmű volt annak idején?
Orvoscsalád vagyunk, a szüleim és az egyik testvérem is szakmabeli. Ennek ellenére én a gimnázium utolsó évéig tartottam magam ahhoz, hogy történelemtanár leszek, de igazából bármi, csak orvos nem. Aztán az utolsó pillanatban ez valahogy hirtelen megfordult bennem, de mivel elsőre nem vettek fel az orvosira, ezért egy ideig mentőápolóként dolgoztam. Az ott szerzett tapasztalatok birtokában már nem volt visszaút. A gyerekvonal akkor rajzolódott ki előttem, amikor az egyetemi gyakorlaton a kis betegek mindig hozzám jöttek, mintha éreznék, hogy megbízhatnak bennem. Ez azóta sem változott, és most már nem is tudnék mással foglalkozni.
A nehézségek ellenére sem?
Jó, hát nem azt mondom, hogy könnyű. Ráadásul azért a szülőkkel is adódik néha konfliktushelyzet. De a gyerekekkel sosincs baj.
Mi okozza a legtöbb konfliktust?
Talán a legkárosabb, amikor nem tőlem kérdeznek, hanem egymástól az "anyukás" Facebook csoportokban. Egyrészt butaságokat tudnak kommentelni, másrészt a magukat tökéletesnek valló szülők komoly nyomás alá helyezik a kevésbé tapasztaltakat. Alapvető gond, hogy a mai embert senki nem készíti föl arra, mit és hogyan kell csinálni egy gyerekkel. Fogalmuk sincs, nekem se volt - pedig gyerekorvosként dolgoztam - hogy mivel jár szülőnek lenni. A generációk már nem segítik egymást, ahogy régebben a családdal együtt élő nagyszülők tették. Ezért ma én elvárom, hogy aki hozzám fordul a gyerekével, az be is tartsa, amit javasolok. Sajnos mindig vannak, akik mennek a saját fejük után, ilyenkor pedig beleállok a konfliktusba. Persze azért itt nehezített a pálya: a hozzám tartozó gyerekek ötöde mélyszegénységben, víz, áram és komfort nélkül él, sok család még a tápszert sem tudja kiváltani. Igyekszünk segíteni, amiben lehet, fent az emeleten pedig van egy szoba, ahová a védőnőkkel közösen gyűjtjük az adományokat, ruhákat és játékokat, amiből bárki válogathat.
Egy tehetősebb körzetben könnyebb lehet a háziorvos munkája…
Mindenhol vannak nehézségek, ott például sok szülő komplett diagnózissal és gyógyszerlistával érkezik, amit a mesterséges intelligencia állított össze neki. Na, itt ilyen kevésbé fordul elő.
Vannak itt vidám gyerekrajzok, plüssök és matricák, de azért ez mégiscsak egy orvosi rendelő. Mi válik be, amikor meg kell nyugtatni egy oltásra váró gyereket?
Ami most újdonság, hogy beszereztem egy VR szemüveget, épp pár napja próbáltuk ki. Egy természetfilmes alkalmazás fut rajta, vagyis a gyerek az afrikai szavannára képzelheti magát, amíg megszúrom. Nem gondoltam, hogy ennyire hatékony, de a kicsi tényleg nem érzett semmi fájdalmat. Feltettük a Facebook-csoportunkba az erről készült videót, és azóta már többen is írtak, hogy a gyerek szeretne oltást kapni…
2025-ös naptár is lóg a falon, amin néhány nap vastagon be van karikázva. Megkérdezhetem, mit jelent?
Ja, ezeken a napokon nem dolgoztam.
Egy év alatt 8 napot pihent?
Ezek csak a munkanapok. Azért hétvégente csak akkor keresnek, ha nagy a baj. Több helyen dolgozom egyszerre, az tény, ráadásul ha innen kiesek, nehéz helyettest találni. Azért így is sok minden belefér abba a kis időnkbe, ezt remélem a gyerekeim is megerősítik. Alapvetően sportos család vagyunk, például együtt indulunk extrém akadályversenyeken, pár hete pedig egy maratont is lefutottam. Remélem jövőre is megmarad ez a lendület. Legalábbis ez a terv.
