Használt cikkek: ezek a legkeresettebbek karácsony előtt

Leginkább a használt elektronikai eszközök, főleg a konzolok, az okostelefonok, a házimozi rendszerek és a laptopok iránt nőtt meg a kereslet.

A közelgő ünnepek előtt arról készített elemzést saját adatbázisa alapján a Jófogás, hogy milyen termékekre keresnek a magyar internetezők. Mint azt lapunkhoz eljuttatott közleményükben írják, kiderült, hogy a karácsony előtti időszakban egyértelműen az elektronikai, műszaki cikkek a legkeresettebbek. Ebben a kategóriában mintegy 20 százalékkal nőtt a kereslet, megelőzve az Otthon és a Szabadidő kategóriát. Utóbbi kettő közül az előbbiben felhasználói érdeklődés szempontjából a barkácseszközök és a kisebb-nagyobb bútorok (szekrények, fotelek, asztalok, kanapék), utóbbiban pedig az építőjátékok (kiemelten a legók), valamint a könyvek és bakelitlemezek, illetve az ehhez kapcsolódó lemezjátszók viszik a prímet.

„Ahogy korábbi, Magyarország lakosságára vonatkozóan reprezentatív kutatásunkból is kiderült, a rendszeresen internetezők csaknem kétharmada néz, ad el, vagy épp vásárol használt terméket az interneten. És ez a karácsonyi csúcsidőszakban sincs másképp. A kiemelt termékkategóriáinkban ilyenkor egyértelműen kiugró keresletet látunk az év többi hónapjához viszonyítva. A tudatos, fenntartható fogyasztási szokások térnyerése mellett az is a másodpiacon megfigyelhető keresletnövekedéshez vezet, hogy a használt cikkek átlagára az új termékek piacával szemben csak minimálisan vagy egyáltalán nem mutat emelkedést. A ilyenkor legnépszerűbb három kategória közül egyedül a Szabadidőben láttunk egy 11 százalékos átlagár-növekedést” – árulta el Takács Borbála, a Jófogás marketing- és kommunikációs igazgatója.

Érdekesség, hogy konkrét tárgyakra vonatkozó keresőszavak tekintetében a legkomolyabb ugrás a diafilm (+141 százalék), a díszvilágítás (+136 százalék) és a szárítógép (+42 százalék) kifejezéseknél tapasztalható.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!