Az összes termék megbukott a Nébih-teszten

Nagy port kavaró eredményeket hozott a Szupermenta növényi fehérjepor tesztje.

A Szupermenta termékteszt programban ezúttal a növényi alapú fehérjeporok kerültek terítékre. A tesztelt termék mindegyike ellen hatósági eljárás indult, ugyanis egyik sem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak - olvasható a Nébih oldalán.

Összesen 17 csokoládé ízű terméket vizsgáltak meg, mindegyik alapanyaga a borsó- és a rizsfehérje volt. Ezeken kívül az egyes fehérjekészítményekben előfordult még tökmag-, kendermag-, napraforgómag-, lenmag-, chia mag-, bab-, mandula- és kókuszfehérje. Származásukat tekintve tíz magyar és hét külföldi előállítású volt, tömegük pedig 300 és 1000 gramm között mozgott.

fehérjepor
Növényi alapú fehérjeporokat vizsgáltak a szakemberek. Fotó: Getty Images

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szakemberei a fehérjeporok esetleges doppingszer-szennyezettségét ellenőrizték. Megnyugtató eredmények születtek, hiszen a szúrópróbaszerűen kiválasztott termékekben nem mutattak ki doppingszert. A Nébih laboratóriumaiban végzett élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatok részeként – többek között – a termékek nehézfém-, allergén-, fehérje-, cukor-, édesítőszer-, valamint vitamin- és ásványianyag-tartalmát is vizsgálták. A fehérjeporok fehérjetartalma széles skálán, 55,8% és 77,7% között mozgott. A mérési eredmények minden esetben igazolták, hogy a valós tartalom megfelel a csomagoláson feltüntetett értéknek.

Más problémákat azonban találtak a szakemberek. Az egyik termékhez az ízesített italok kategóriába tartozó növényi fehérjepor termékcsoportban nem alkalmazható édesítőszert használtak. További két édesítőszerrel készült termék sem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, mert a csökkentett energiatartalmuk nem igazolt. Egy termék olyan összetevőt – cink- és réztartalmú inaktivált élesztőkivonatot – tartalmazott, amelynek használata ásványi anyagként jelenleg nem engedélyezett. Az érintett négy élelmiszer-vállalkozó ellen élelmiszerminőségi hiba miatt is hatósági eljárás indult, az érintett termékek receptúráját módosítaniuk kell a vállalkozóknak.

Öt termék jelölésén szerepelt a szójamentességre való utalás, ezért a laboratóriumban ezt is ellenőrizték a szakemberek. A vizsgálati eredmény szerint egy fehérjepor – a jelöléssel ellentétben – tartalmazott szóját, ezt azonban nem tüntették fel. A szója allergént kiemelten (például vastag betűkkel) kötelező jelölni az összetevők között, ezért a hatóság kötelezte az érintett vállalkozást, hogy hívja vissza a terméket a kereskedelmi forgalomból, illetve a vásárlóktól is.

A bírságok együttes értéke mintegy 3,5 millió forint volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!