Alvászavar: ha ezt tapasztalod, fordulj orvoshoz!

Az alvászavar nagyon komoly probléma, amit az emberek többsége hajlamos bagatellizálni. Pedig a tartós, kezeletlen alvászavar egészségügyi problémákhoz vezethet!

Az alvás szervezetünk alapvető élettani folyamatai közé tartozik. Elengedhetetlen, mással nem pótolható szerepe van a szervezet fizikai és pszichés regenerációjában, hiszen számos hormonális, anyagcsere és idegrendszeri folyamat zajlik az alvás alatt.

EGY HÓNAPNÁL TOVÁBB TARTÓ ALVÁSZAVAR MÁR KRÓNIKUSNAK SZÁMÍT. FOTÓ: GETTY IMAGES

Mikor beszélünk alvászavarról?

Az alvászavar lehet akut, illetve krónikus. Akut alvászavart számos körülmény idézhet elő még a legjobban alvók életében is, így például egy közelgő fontos esemény: vizsga, állásinterjú, utazás, esküvő, temetés. Szintén átmenetileg zavarhatnak bele az alvásunkba a betegségek vagy a fizikai fájdalmak, és ide tartoznak az életmóddal kapcsolatos rossz szokások is, mint a lefekvés előtti nagy vacsorák, a hosszas internetezés az ágyban vagy az alkoholfogyasztás.

De alvászavar kialakulásához vezethet a szellemi túlterheltség, a felgyülemlett, megoldatlan feladatok, a munkahelyi stressz, éjszakai munka vagy a háromműszakos időbeosztás csakúgy, mint a magánéleti problémák.

Krónikus alvászavarról akkor beszélhetünk, ha minimum egy hónapja fennállnak a panaszok, amelyeket nem egy esetben különböző kóros állapotok (például alvajárás, horkolás, depresszió) idéznek elő.

Az alvászavar tünetei jelentkezhetnek alvás alatt, elalváskor, illetve napközben is:

  • elalvási nehézség, éjjel többszöri megébredés, nem pihentető alvás, korai ébredés, egész éjszakás ébrenlét,
  • nappali aluszékonyság,
  • fogcsikorgatás, alvajárás, bevizelés, nyugtalan láb szindróma,
  • hirtelen összeesés, izomtónus-vesztés,
  • szorongás, feszültség, csökkent teljesítőképesség, koncentrációs zavar, ingerlékenység, depresszió, hízás, hangulatingadozás, éjszakától való félelem.

Az alvászavarok csoportosítása:

  • Inszomniák: az alvás mennyisége, minősége nem megfelelő, vagy napszaki megoszlása változott meg.
  • Hiperszomniák: folyamatos vagy rohamszerű nappali aluszékonysággal jellemezhető kórképek.
  • Paraszomniák: alvás alatti rendellenes mozgási, magatartási jelenségek (alvajárás, éjszakai bevizelés, éjszakai felriadás, fogcsikorgatás).
  • Alvásfüggő légzészavarok, alvási apnoe: A légzés az alvás alatt hosszabb-rövidebb időre megszűnik. Abban az esetben tekinthetjük ezt kórosnak, ha a légzési szünet hosszabb, mint 10 másodperc.
  • Cirkadián (napszaki) ritmus zavarai (jet leg - időzónaváltás szindróma, több műszakos munka). Az éjszakai alvás nem kielégítő, ezért az ébrenléti időszakban álmosság, fáradékonyság jelentkezik.
  • Alvásfüggő mozgászavarok, például nyugtalan láb szindróma: ilyenkor többnyire közvetlenül lefekvés után kellemetlen, feszülő érzést érezhetünk az alsó végtagjainkban, amelyet csak a láb megmozdításával, rugdosással, nyújtással, járkálással tudunk megszüntetni.
  • Az alvászavar valamilyen egyéb testi vagy lelki betegség tünete (a leggyakrabban pszichiátriai betegségek, szellemi hanyatlással járó állapotok, fájdalmakkal vagy éjszakai fulladással járó állapotok).

Az alvászavar tehát súlyos, az egészségünkre káros következményekkel járhat, így, ha az állapot több, mint egy hónapja fennáll, és a nappali teljesítményre, munkára is befolyással van, gyakori hangulatváltozásokat idéz elő, nappal is aluszékonyak, fáradtak vagyunk, akkor érdemes alvásszakértőhöz fordulni segítségért!

Tudtad? Az alvásnapló elsősorban azok számára hasznos, akik nemcsak többet, de jobban is akarnak aludni. Tudatos megfigyeléssel, feljegyzésekkel és elemzésekkel javítható az alvás minősége, ezáltal pedig az általános jóllét is. Amikor már a naplózás sem segít, az alvászavarok diagnosztizálásának hatékony eszközei az alváslaboratóriumi vizsgálatok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!