Új eljárás segíti a stroke-os betegek ellátását

Mesterséges intelligenciával működő szoftver értékeli a stroke gyanújával felvettek koponya CT leleteit egy EU-s támogatással megvalósuló magyarországi programnak köszönhetően.

Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) vezetésével megvalósuló, Mesterséges intelligencia alapú központi döntéstámogató rendszer kialakítása a hazai akut stroke-ellátó rendszer fejlesztésére című pályázat keretében új, a magyarországi közellátásban még nem elterjedt eljárás honosodott meg. Az innovatív fejlesztés felgyorsítja az akut stroke -os betegek sürgős kezelését és támogatja az ellátáshoz való hozzáférés országos javítását - közölte az OMIII. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 1,286 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével valósul meg.

Életmentő lehetőség a betegeknek

Koponyaűri erek elzáródásánál a visszafordíthatatlan agyi károsodás kockázata az elzáródástól kezdve rohamosan nő, az önálló életre alkalmas túlélés esélye pedig percről percre csökken. Ezért  fontos, hogy a megfelelő terápiás döntés a lehető leggyorsabban és legpontosabban megszülessen, különös tekintettel arra, hogy agyalapi nagyérelzáródás esetében a beteget azonnal az ilyen esetek kezelésére alkalmas centrumok valamelyikébe kell továbbszállítani - emlékeztetett az OMIII.

Egy új eljárásnak köszönhetően gyorsabban megkezdhetik az akut stroke-os betegek kezelését. Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

Az új eljárás célja, hogy Magyarország bármely stroke centrumába stroke gyanújával sürgősséggel felvett betegről készült képalkotó vizsgálat (koponya CT) eredménye teleradiológiai hálózaton keresztül központi, felhőben működő szerverre kerüljön, ahol a mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftver azt azonnal értékeli.

Az értékelést követően a szoftver a feldolgozott, a károsodásokat kiemelő képanyagot, valamint a terápiás döntés szempontjából kritikus számszerűsített paramétereket automatikusan visszaküldi a vizsgálatot végző intézménynek, továbbá annak a fogadó ellátóhelynek is, ahová szükség esetén a beteget speciális ellátásra tovább kell szállítani.

Mi változik?

"Jelenleg a terápiás döntéshozatal egy órát is felemészthet a radiológiai leletezéssel, a konzultációval a felvevő és fogadó intézmények között és a hagyományos eszközökkel történő képtovábbítással. Ez az idő az új eljárással 15-20 percre rövidíthető" - idézi a közlemény Szikora Istvánt, az OMIII Neurointervenciós Osztályának osztályvezető főorvosát.

A rendszer internetkapcsolat segítségével online kommunikációt is biztosít a beteget elsőként felvevő és továbbszállítás esetén az őt fogadó intézmény ügyeletesei között. Minden adattovábbítás a GDPR adatvédelmi előírásainak megfelelően történik, továbbá mind az értékelőszoftver, mind a teleradiológiai rendszer európai (CE) és amerikai forgalmazási engedéllyel rendelkezik a fenti alkalmazásokra.

A projekt az Országos Intézetek transznacionális és innovációs fejlesztései című felhívás keretében az OMIII Budapest Amerikai út 57. alatti telephelyén mint központi egységben, valamint az ország további 27 stroke centrumában valósul meg 2021-2023-ban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!