Szívroham: a nőkre máshogy hat

A férfiak és a nők közötti különbségek közé felsorakoztatható a szívroham is: a két nemnél másmilyen tünetekkel jelentkezik a probléma, mások a kiváltó okok, és az is eltér, hogy mire számíthatnak a szívroham után - állítja egy nemrég megjelent kutatás.

Az amerikai kardiológusok szakmai szervezete, az American Heart Association lapjában, a Circulationban megjelent tanulmány szerzői szerint lassan sikerül megszabadulni attól a tévhittől, hogy a nőket kevésbé érinti a szívbetegség, mint a férfiakat, egyúttal az elmúlt években jelentősen javult a szívroham miatti halálozás a nők körében. Ez elsősorban a népesség felvilágosításának és a hatékonyabb megelőzésnek köszönhető. Azonban a szívbeteg nők életét még mindig nehezebb megmenteni, és sokkal kevesebb nőt diagnosztizálnak szívbetegséggel, mint ahányan valóban érintettek.
A szakemberek szerint ennek hátterében többek között az eltérő okok és tünetek is ott vannak. Például, a nők és a férfiak szervezetében ugyanúgy kialakulhatnak vérrögök, ám a nőknél ezek nem annyira nagyok, hogy a koszorúeret tágító sztent beültetésére lenne szükség. Ugyanakkor a szívhez vezető erek sérülhetnek, és a szív izmaihoz a kelleténél kevesebb oxigéndús vér jut.

A nőknél gyakoribbak az úgynevezett atipikus tünetek, mint a feszítő érzés a mellkasban

A nőknél gyakoribbak az úgynevezett atipikus tünetek, mint a feszítő érzés a mellkasban

Meglepő módszerek a szívroham kivédésére

Tudjuk, hogy a megfelelő táplálkozás és a dohányzás elkerülése fontos a szív egészségének. Ismerjük a hagyományos kockázati tényezők közül az örökölt hajlamot, a magas koleszterinszintet, a cukorbetegséget és a magas vérnyomást, amelyeket kontrollálni kell. De van néhány meglepő módszer, amivel a szívroham esélyei alaposan csökkenthetők. Kattintson!

A kisebb vérrögöket nem könnyű felfedezni, és előfordulhat, hogy nem a megfelelő kezelést kapják a hölgyek. Azok a tényezők is különböznek, amelyek a szívroham rizikóját növelik. Például, a nők esetében a cukorbetegség ötszörösére emelheti a szívroham rizikóját.

A szívroham általános tünetei mindkét nemnél azonosak, de a nőknél gyakoribbak az úgynevezett atipikus tünetek, például a kellemetlen nyomó, szorító vagy feszítő érzés a mellkasban, a karba, hátba, a hasba vagy állkapocsba kisugárzó fájdalom. A nőknél gyakrabban jelentkeznek olyan tünetek is, mint a hányinger és hányás, a hideg verejték vagy a szédülés.

A kezeléseket is körültekintőbben kell megválasztani a nők számára, például azért, mert gyakoribbak lehetnek náluk a komplikációk, a vérereik vékonyabbak, és sokszor egyéb súlyos rizikótényezők is nehezítik a gyógyulást. Emellett a szívbetegségben szenvedő nők általában idősebbek, ami még veszélyesebbé teszi a kezeléseket. Problémát okozhat az is, hogy a nők számára ritkábban javasolnak rehabilitációt, és a hölgyek ritkábban is vesznek részt ezeken.

A szakemberek szerint sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a férfiak és nők közötti különbségekre, ezek jobb megértése ugyanis jobb megelőzési és kezelési lehetőségeket jelenthet. "A nőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy őket is érintheti a szívbetegség, és sokkal több kérdést kellene feltenniük az orvosuknak arról, hogyan előzhetik ezt meg, illetve milyen kezelési lehetőségeik vannak" - mondta dr. Laxmi Mehta kardiológus, a tanulmány vezető szerzője, az Ohio State University szívegészségügyi programjának vezetője.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 06. - január 12.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
9 500
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-2, +3 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, a Dunántúlon gyenge havazás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag