Súlyos bajt jelezhet az ödéma

HáziPatika

Az ödéma egy szemmel is jól látható duzzanat, amelyet az érintett betegek könnyen felfedezhetnek magukon. A pontos diagnózis érdekében ugyanakkor fontos szakemberhez fordulni a problémával, mert veszélyes kórképek is állhatnak a háttérben.

"Egy gyakorló orvos számára az ödéma megjelenése mindig fontos klinikai tünet, amely kivizsgálást igényel. Kardiológiai szembontól mielőbb eldöntendő, hogy a jelenség hátterében szív- és érrendszeri betegségek vagy más betegségek állnak-e" - mutatott rá dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa.

Hogyan kezelhető az ödémás láb? Részletek itt.

Kifejtette, hogy a szívelégtelenség vezető tünete az alsó végtagon megjelenő ödéma, más néven anasarca. Ez csak a járóképes betegeknél jelentkezik, ugyanis a tartósan ágyban fekvőknél a gravitáció miatt az ödéma ugyancsak a mélyen fekvő területeken, de nem a bokánál alakul ki. Az ödémát minden esetben megelőzi a tüdőben fellépő és a fizikális vizsgálat során fonendoszkóppal hallható pangásos zörej, az úgynevezett "szörtyzörej". Ennek kapcsán egy bizonyos szint után már nehézlégzés is jelentkezik. Fontos továbbá, hogy a jelenség egy- vagy kétoldali-e. Ha egyoldali, akkor a szívbetegség kizárható.

Ödéma esetén fontos tisztázni, nem szív- és érrendszeri betegség áll-e a hátterében
Ödéma esetén fontos tisztázni, hogy nem szív- és érrendszeri betegség áll-e a hátterében

A vizsgálat egyik legfontosabb eszköze a szívultrahang, amellyel a szívpumpafunkciót lehet mérni, azaz a szisztolés és diasztolés funkciót, a szív teljesítményét, az úgynevezett ejekciós frakciót, valamint a szívburokban megjelenő folyadékot.

Mi állhat még a háttérben?

Ha a jelenség hátterében nem kardiológiai betegség áll, akkor fontossági sorrendben a következő okok fordulhatnak elő: vesebetegség, endokrinológiai betegség és vénás keringési elégtelenség. A vesebetegségről érdemes megemlíteni, hogy összefüggésben lehet a magas vérnyomással. A hipertónia ugyanis vesekárosodást is okozhat, mivel pedig a vese egyik alapfeladata a kiválasztás, a salakanyagok kiszűrése, ez a funkció is komolyan sérülhet. Egyfajta ördögi kör alakulhat ki ebből a szituációból, mivel a vesekárosodás tovább emeli a vérnyomást, ami pedig növeli a szívbetegség és a stroke rizikóját. Az összefüggések ismeretéhez tudni kell azt is, hogy a hipertóniához sok esetben társuló balkamra-elégtelenség esetén a nagy vénákban megnő a nyomás, és tipikus pangásos tünetek alakulnak ki, amilyen a kéz- vagy a lábdagadás, a bokaödéma.


"A kivizsgálás során nem szabad elsiklani az egyszerűbb magyarázatok feltérképezése felett sem. Az ödéma kialakulásának ugyanis van még egy fontos és gyakori oka: a gyógyszermellékhatás. Leggyakrabban bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszereknél (kalciumantagonistáknál) és szteroidoknál látjuk ezt a tünetet" - mondta el a szakember. Kitért rá, hogy a jelenséget semmiképp sem szabad elhanyagolni, hiszen ha a feszülő érzés mellé bőrpír, erősfájdalomvagy gyulladásos jelenségek társulnak, akkor vagy lokális betegségről és elváltozásról van szó (például orbáncról), vagy arról, hogy egy régóta fennálló alsó végtagi ödéma "felülfertőződik" az elvékonyodott bőr miatt, így úgynevezett indurált anasarca alakul ki. A kivizsgálás tehát minden esetben a legfontosabb első lépés a szükséges kezelés felé.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaArcfiatalítás

40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaA kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén napos, gyengén felhős idő várható, északkeleten a magasra törő gomolyfelhőkből záporok, zivatarok kialakulhatnak.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag