Sok szívbeteg életét mentheti meg egy új fejlesztés

Szívsebészeti nagyműtéten frissen átesett, illetve előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek kezeléséhez is használható eszközökkel gazdagodik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikai központja.

Csúcskategóriás szívultrahang-készülék érkezik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikai központjának kardiológiai szakambulanciájára. Ez főként a betegek gyors és pontos kivizsgálásában segít majd, de jelentős szerepet kap az orvostanhallgatók és a szakorvosjelöltek képzésében is – ismertette Cziráki Attila, a szívgyógyászati klinika igazgatója.

szívbetegek, szívultrahang
Sok szívbeteg életét mentheti meg egy új fejlesztés. Fotó: Getty Images

Monitorozás, akár távolról is

Az intézményegységbe kerülő gépek az infarktuson vagy szívsebészeti nagyműtéten frissen átesett, valamint előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek kezelését segítik majd. Az eszközökkel az életfunkciók folyamatos – akár távolról történő – monitorozását végezhetik el – mondta el Tóth Kálmán, a belgyógyászati klinika igazgatója, a projekt szakmai vezetője.

A 300 millió forintos európai uniós forrás segítségével, várhatóan 2023 második felében megvalósuló fejlesztés hozzájárulhat a dél-dunántúli régióban a szív- és érrendszeri okból bekövetkező halálesetek csökkenéséhez. Emellett hozzájárulhat a poszt-COVID-szindrómás kardiológiai betegek hatékony kezeléséhez is.

A pécsi szívgyógyászati klinikán, Baranya, Tolna, Somogy megye regionális kardiológiai és szívsebészeti centrumában évente átlagosan 7500 fekvőbeteget látnak el. A kardiológiai szakambulancián évente 47 ezer vizsgálatot végeznek el, míg a belgyógyászati klinika kardiológiai tanszékén tavaly mintegy 4500 járóbeteget és több mint 1000 fekvőbeteget gyógyítottak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.