Magas vérnyomás: már 120 Hgmm-nél kezdődik?

A napokban napvilágot látott egy tanulmány eredménye, mely szerint a magas vérnyomás értéke nem az eddigi 140 Hgmm feletti érték, hanem már a 120 Hgmm feletti tartomány is annak számít. Valóban így van?

Amikor valaki otthon megméri a vérnyomását , és azt látja, az érték magas, vagyis 140 Hgmm feletti szisztolés értéket pillant meg, akkor elgondolkozik. De sajnos, mivel a magas vérnyomás a legtöbb esetben teljesen tünetmentes, így megrántja a vállát, hogy ha eddig nem volt vele gond, akkor ezután sem lesz. Lassan hozzászokik, hogy magas értékeket lát, de különösebben nem foglalkoztatja a dolog. Ráadásul jellemzően csak egy karon, és csak egyszer mérik az eredményt, ami pedig nagyon sokszor nem ad pontos értékeket.

Egészen addig a pontig, amíg a szövődményekkel nem kell szembenéznie. A magasvérnyomás-betegséget néma gyilkosnak is nevezik, és ez nem véletlen. A túl magas nyomás következtében az érfal belső, endothel része mikro sérüléseket szenved. Ezek a sérülések pedig sajnos elősegíthetik az elzáródások és trombusok kialakulását. Ha pedig ez megtörténik, akkor a szövődmények között megjelenhet a TIA, a stroke, az infarktus, a trombózis, és sajnos a halál is. a magasvérnyomás így bár önmaga valóban nem mindig okoz tüneteket, a szervezetben véghezvitt romboló hatása hosszútávon tragikus következményekkel is járhat.

Magyarországon évente ötezer ember hal meg magas vérnyomás következtében. Helyes táplálkozással, mozgással és stresszcsökkentéssel azonban megmenthetjük életünket. Kattintson!

Mi számít magasnak?

Az Amerikai Nemzeti Szív- Tüdő- és Vérnyomásintézet új, átfogó tanulmánya szerint a magas vérnyomás eddigi értékeit, vagyis azt a pontot, ahonnan a szisztolés nyomás magasnak számít, lejjebb kell vinni. A 120 Hgmm feletti értékeket is magasnak kell már tekinteni, mivel a kutatás szerint azoknál, akik értéke 120 Hgmm alatt van, 25 százalékkal kisebb az esélye a stroke-ra és a szívinfarktusra.

Már a 120 HGmm is magas vérnyomásnak számít?

Dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája azonban rámutat arra, hogy ez a folyamat összetettebb annál, hogy ilyen könnyedén lehessen megállapításokat tenni. A tanulmány, mely alátámasztaná az állítást még nem jelent meg hivatalosan, így a pontos kutatási tényeket sem lehet egyelőre ismerni.

A világon mindenhol a jelenlegi ajánlások alapján 140 Hgmm feletti szisztolás nyomást tekintenek magasnak. Jelenleg egyetlen olyan ajánlás sem létezik, mely a 120 Hgmm-es értékkel kalkulálna, és ez nem is véletlen. A magas vérnyomás ugyanis több formában is jelentkezhet, a kiváltó okok is eltérhetnek, és az egyének szervezete is különböző. Ennek megfelelően a hosszadalmas, évtizedes kutatásokat kell alapul venni a magas értékek meghatározásához.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tanulmánynak nincsen igazságtartalma. Vannak olyan esetek, amikor a beteg szisztolés nyomását 120 Hgmm alá kell vinni, de ilyenkor ez a kisebbik rossz a megoldási lehetőségek közül, és ezek egyedi esetek.

Akkor hogyan állapítható meg az igazi érték?

Ha több alkalommal is magas értéket, vagyis 140 Hgmm feletti számot látunk, akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnunk. A magas vérnyomás esetében azonban nem csak a folyamatosan magas értékek jelenthetnek gondot. Az erekre nagyon rombolóan hat az úgynevezett másodlagos magas vérnyomás is, amikor a kiugróan magas, és a normális értékek váltakoznak.

A pontos adatok érdekében a 24 órás vérnyomásmérés a legjobb módszer. Fájdalommentes, kissé ugyan kényelmetlen, de cserében a rendszeresen monitorozott értékeknek hála a szakember pontosabb képet kap a beteg állapotáról, és ennek birtokában hatékonyabb kezelési eljárásokat tud alkalmazni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!