És az ön szíve hány éves?

Az emberek háromnegyedének jóval öregebb a szíve az életkoránál. Egy átlag amerikai férfi szíve nyolc évvel, míg egy átlag amerikai nő szíve öt és fél évvel idősebb.

A központ az ún. Framingham-féle szívvizsgálatot alkalmazta ennek megállapítására: ez figyelembe veszi a vizsgált személy egészségi állapotát, vérnyomását és betegségeit, valamint életmódbeli jellegzetességeit és függőségeit is.

Mindez gyakorlatiasabb nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy az emberek nagy részénél sokkal nagyobb esélye van a szívrohamnak , mint azt korábban gondoltuk volna. Ez pedig már amiatt is aggasztó, hogy Angliában és Amerikában minden negyedik haláleset szívroham következtében történik -állítja az amerikai Betegségfelügyeleti és Megelőzési Központ, a CDC egyik új tanulmánya.

Az emberek háromnegyedének jóval öregebb a szíve az életkoránál

Ami a tanulmány mögötti kutatást illeti: az ezt vezető Quanhe Yang és társai megbecsülték minden egyes amerikai államban az “átlagférfiak” és “átlagnők” életkorát, beleszámították ebbe az elhízást, magas vérnyomást , cukorbetegséget és dohányzást is. Ezt követően pedig összehasonlították ezen becsléseket az igazi életkorokkal.

7 tipp, hogy egészséges maradjon a szíve

A CDC azért használta az ún. mi is megbecsültethetjük szívünk igazi életkorát.

A kutatás szerint Mississippi államban található a legtöbb “idősebb szívű” felnőtt lakos, sorrendben ezután Nyugat-Virginia, Kentucky, Louisiana és Alabama következik. Ezen államokban magasabb az aránya a dohányzó, elhízott és más, szívrohamot indikáló tényezőkkel rendelkező lakosoknak. Ehhez képest Utah és Colorado államok tekinthetőek a legegészségesebbnek.

Yang szerint hiába csökkent az elmúlt években a szívroham okozta halálesetek száma a gyógyszereknek és prevenciós megoldásoknak hála, még mindig a szívroham a legpusztítóbb betegség az amerikai kontinensen. Férfiaknál az első szívroham 64,5 nőknél 72 éves korban jelentkezik általában. A CDC igazgatója, Dr. Tom Frieden hozzátette: túlságosan is egyszerű és rémisztő képet fest jövőnkről a tanulmány.

Forrás: www.dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.