Az ünnepi stressz megviselheti a szívet

Az ünnepek csodásak. Ezt a legtöbb családos ember így könyveli el, és pozitív gondolatokkal eltelve várja a szentestét. De lehet, hogy a háttérben napról-napra alattomban növekvő stressz a háziasszonyoknak akár a szívére is mehet?

Az év végi ünnepi készülődés fonákságát mi sem mutatja jobban, mint a black friday (fekete péntek) lassan hozzánk is beszűrődő fogalma. Ez a nap Amerikában hagyományosan az árleszállítások kezdete, a Hálaadás Napja utáni első pénteken. A fekete címke azért ragadt rá, mert az üzletekben olyan tumultuózus jelenetek alakultak ki, amelyek balesetekbe, sőt erőszakba torkolltak.

Az ajándékokat ugyanis be kell szerezni, az ünnepi étkezéseket elő kell készíteni, a vendégfogadás feltételeit meg kell teremteni, a gyerekek elől pedig mindent el kell titkolni, ha lehet. És persze közben a mindennapi munka sem áll meg, azaz a feladatok hirtelen feltornyosulnak, s szinte agyonnyomják a háziasszonyokat, akiknek koordinálniuk kellene minden eseményt és lépést, hogy hibátlan legyen az ünnep.

Meg kell tanulnunk higgadtan kezelni a konfliktushelyzeteket, hogy meg tudjunk felelni a folyamatos kihívásoknak. Mutatunk néhány módszert. Dr. Karla Kurrelmeyer, a Houston Metodista Kórház Szív- és Érrendszeri Központjának kardiológusa azonban arra figyelmeztet, hogy a stressz, amit az ünnepi készülődés miatt állunk ki, akár a szívet is károsíthatja.

„Sokszor láttuk már, hogy a stressz a szívizomzatot szerkezetileg és funkcionálisan is károsító kardiomiopátiát okoz az ünnepek környékén. Ez akkor fordul elő, amikor a nőket rövid ideig nagy stressz éri, és ezt súlyosbítja egy másik traumatikus esemény, például egy haláleset a családban, egy autóbaleset, pénz elvesztése. Ha figyelmen kívül hagyjuk, akkor végzetes is lehet” – hangsúlyozta a kórházi sajtóközleményében.

A nőkre különösen stresszes hatással lehet a karácsonyi készülődés

Stressz által kiváltott kardiomiopátia akkor következik be, amikor a stresszhormonok gyengítik a bal kamrát, a szív fő pumpáló egységét. Az ilyen események a leggyakoribbak az 55-75 éves nők körében.

„Ha valaki hirtelen és nagy érzelmi vagy fizikai stressz után mellkasi fájdalmat vagy légszomjat érzékel, akkor gyanakodni lehet a kardiomiopátiára. A legtöbb esetben ezt gyógyszeresen is kezelni lehet béta-blokkolókkal vagy ACE-gátlókkal. Fontos, hogy a lehető leghamarabb elvégezzenek egy szívultrahang vizsgálatot , még akkor is, ha később nem jelenik meg semmilyen tünetet" – fejtette ki Kurrelmeyer.

Az ünnepek alatt sok nőnél lehet kiugróan magas vérnyomást mérni, s ezért fokozottan veszélyezteteti őket a mellkasi fájdalom, a szívdobogás, vagy akár stroke. A nőknél, akiknek a kórelőzményében már volt magas vérnyomás, szükséges a szoros monitorozás, ha komoly stressz alatt állnak. A kardiológus szerint nagyon fontos, hogy mindenki adjon magának időt az ellazulásra az ünnepek alatt is, és olyan dolgokkal foglalkozzon, amelyek segítenek enyhíteni a stresszt.

Például érdemes tornagyakorlat végezni, sétálni, kocogni, jógázni, meditálni. Egy kellemes séta a szeretteink körében hozzásegíthet, hogy az ünnepek a családdal és a barátokkal otthon töltött örömteli napok legyenek, nem pedig az orvosokkal és mentőkkel” – foglalata össze a lényeget Dr. Karla Kurrelmeyer.

Forrás: Health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.