A második vérnyomásérték erről árulkodik

Sokan úgy beszélnek magas vérnyomásukról, hogy azt mondják: 180 vagy 200 fölé kúszott. És mi a helyzet a második értékkel?

Ilyenkor az első, szisztolés értékre gondolnak, holott dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint a második, diasztolés érték emelkedése is gondot okozhat.

Mikor magas a vérnyomás?

Általánosságban igaz, hogy a vérnyomás szisztolés értéke 100 és 140 Hgmm között, míg diasztolés értéke 60 és 90 Hgmm között tekinthető normálisnak. Ha az értékek ez alatt vannak, akkor alacsony vérnyomásról , vagyis hipotóniáról beszélhetünk, ha pedig meghaladják a 140/90 Hgmm-t, akkor magas vérnyomás, vagyis hipertónia gyanúja merülhet fel.

Mi lehet a gond, ha csak az egyik vérnyomásérték magas?
Mikor lehet magas a két vérnyomásérték?

Ez utóbbi meghatározás azonban túl általános, hiszen a Magyar Hypertonia Társaság szakmai irányelvei szerint a magasvérnyomás betegségen belül fokozatokról és fajtákról beszélhetünk. (Az alábbi felsorolásban az első számok a szisztolés, a második számok a diasztolés vérnyomásértékekre vonatkoznak és Hgmm-ben értendők.)

  • Optimális vérnyomás: <120 s="" 80="" li="">
  • Normális vérnyomás: <130 s="" 85="" li="">
  • Magas normális vérnyomás: 130-139 vagy 85-89
  • I. fokozatú enyhe hipertónia: 140-159 vagy 90-99
    Ezen belüli alcsoport - határérték hipertónia: 140-149 vagy 90-94
  • II. fokozatú középsúlyos hipertónia: 160-179 vagy 100-109
  • III. fokozatú súlyos hipertónia: >=180 vagy >=110

Ha csak az egyik érték magas

A fenti felsorolás kiegészíthető még két sorral:

  • Izolált szisztolés hipertónia: >=140 és <90
    Ezen belüli alcsoport- határérték izolált szisztolés hipertónia: 140-149 és <90

Az izolált szisztolés hipertónia annyit tesz, hogy csak első érték minősül magasnak - ahogyan ez gyakran megfigyelhető időseknél és súlyos érelmeszesedéssel küzdőknél. Fiatalabbaknál jóval ritkább ez a jelenség, és az esetek nagy részében a fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitás, leegyszerűsítve a nem kezelt stressz okozza.

A magas vérnyomás túl nagy terhelést ró a szívre, és komoly, akár halálos betegségeket is okozhat. Melyek a magas vérnyomás leggyakoribb okai? Kattints!

Ugyanakkor bármilyen életkorban is tapasztalható, mindenképpen ki kell vizsgálni, hiszen kutatások szerint izolált szisztolés hipertónia esetén sokkal nagyobb a koszorúér-betegség és a kardiovaszkuláris betegség miatti halál kockázata, mint a normális vérnyomású személyeknél, különösen nők esetében.

A másik változatnál a diasztolés érték magasabb a normálisnál, ami jóval nehezebben megfejthető jelenség, nem is ismert még a pontos oka. Sokáig a ritkább előfordulása miatt nem tekintették különösebben veszélyes problémának, de mára bebizonyosodott, hogy ugyanazon betegségek rizikóját hordozza, mint az izolált szisztolés hipertónia, sőt a stroke szempontjából még veszélyesebb is.

Egyéni célértékeket kell meghatározni

Dr. Sztancsik szerint ha többször is előfordul, hogy bármelyik vérnyomásértékünket magasnak mérjük, akkor nagyon fontos lenne kivizsgáltatni magunkat. - A kivizsgálás azonban nem kizárólag a vérnyomásmérésre szorítkozik, a laborvizsgálatoknak, a 24 órás vérnyomásmérésnek, az EKG-nak és más kiegészítő vizsgálatoknak az a szerepe, hogy felmérjük a szervezet állapotát, és ha lehetséges, kiderítsük, honnan ered az eltérés, és okozott-e már valamilyen következményes problémát - mondja.

A korrekt diagnózisra épülő kezelés akkor hoz tartós, jó eredményt, ha a célértékek meghatározását mindig az adott személy állapotához igazítjuk. Ezeket az értékeket, valamint az esetleg elrendelt gyógyszeres kezelést és az optimális esetben életmódorvos által felépített életmódot rendszeresen felül kell vizsgálni, és szükség esetén korrigálni, hogy megelőzhetők legyenek a súlyos következmények.

Forrás: KardioKözpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.