Patika gyógyszerész nélkül? 4 egyetem tiltakozik

Közös állásfoglalást adtak ki az ellen, hogy gyógyszerész jelenléte nélkül lehessen patikát működtetni.

A Magyar Gyógyszerész Kamara korábbi tiltakozása ellenére kiadta a belügyminiszter a rendeletet a "gyógyszerész nélküli gyógyszertárakról". A gyógyszerész képzőhelyek dékánjai közös nyilatkozatban tiltakoznak a terv ellen, melynek lényege, hogy májustól – néhány kivételtől eltekintve – nem kell személyesen jelen lennie gyógyszerésznek a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében. Az eddigi gyakorlattal ellenétében elég mindössze, ha a patikus negyedórán belül valamilyen telekommunikációs csatornán elérhető, és így bevonhatóvá válik a gyógyszertári feladatokba.

A Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös közleménye hangsúlyozza: "az egészségügy és gyógyszerügy két legmeghatározóbb szervezete által jegyzett nemzetközi irányelv hat alapelve közül az első, hogy a gyógyszerész előzetes időpont-egyeztetés nélkül azonnal elérhető legyen a betegek számára." 

Az állásfoglalás felhívja a figyelmet a gyógyszerész kompetenciák fejlesztésére és a képzési kapacitások bővítésére is, egyúttal sürgeti egy új szakmai koncepció kidolgozását, amely továbbra is garantálja a gyógyszerészi jelenlétet minden gyógyszertárban, így biztosítva a beteg- és gyógyszerbiztonságot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.