Tavaly bezárt a szakrendelő, a betegek leletei azóta ott hevernek őrizetlenül

Rengeteg beteg személyes adatait találták meg egy omladozó kőbányai épületben. A tavaly bezárt Egészségház „adatkezelési gyakorlata” Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza szerint is igencsak problémás.

Hét évtizedig szakrendelőként működött, majd tavaly júniusban végleg bezárt a kőbányai Egészségház. A korábban tüdőszűrőnek, fogászatnak, szemészetnek, sebészetnek és reumatológiának is otthont adó épület ugyan hivatalosan lakat alá került, az elmúlt hónapokban mégis többen bejutottak oda, és nyilvános Facebook-csoportokban kezdtek keringeni a fotók a romos épületben uralkodó állapotokról – számolt be róla az RTL híradója.

kórházi szoba
Rengeteg beteg személyes adatait találták meg az egykori kőbányai szakrendelőben. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Több milliós bírságot is érhet a mulasztás

A tavaly bezárt épület padlóján szanaszét hevernek a röntgenfelvételek, a régi leletek és az egyéb egészségügyi dokumentációk. Az ezt bizonyító fotókat látva a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, Takács Ádám azt mondta, a felvételek alapján több ember adatait is azonosítani tudta. „Ezeket az adatokat az érintett kikérheti a kórháztól, a kórház viszont nem fogja megtalálni, hiszen egy melléképületben, vagy egy üres épületben hevernek a földön. Ez mindenképp súlyos adatvédelmi probléma gyanúját veti fel” – vélekedett a szakértő.

A jogvédő úgy gondolja, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elé kellene vinni az ügyet. „A hatóság meg fogja állapítani, hogy ott voltak ezek az adatok őrizetlenül és ebből bírság lesz” – jósolta, hozzátéve, hogy szerinte akár több millió forintra is rúghat majd a büntetés összege.

A jó állapotú eszközöket sem kellene veszni hagyni

A fotókon azonban nem csupán a problémás adatkezelés a szembetűnő, hanem a magukra hagyott, jó állapotú kórházi ágyak és egyéb egészségügyi műszerek is szemet szúrtak a szakértőknek. „Biztos van olyan alapítvány, amely szívesen venné és felhasználhatóak lennének otthoni betegápolásban” – nyilatkozta Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász.

A szakértő szerint a képeken szereplő elektromos ágyak manapság körülbelül 200 ezer forintba kerülnek használtan. Az egészségügyben pedig – Rékassy szerint – mindig szükség van a jól használható eszközökre, és szinte biztosan van olyan hely, ahol ezeket még használni tudnák.

Vajon meddig korlátozható egy nem pszichiátriai osztályon kezelt kórházi beteg szabadsága? Lekötözhetik-e például őt az ápolók, ha nem együttműködő? Ezekre a kérdésekre egy rendelet adhatná meg az egyértelmű válaszokat – csakhogy ilyen rendelet nincsen, pedig a jogvédők már évek óta küzdenek érte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!