Szennyezett levegő? Akár halálos is lehet!

Harmadával több idős ember halt szennyezettebb levegőjű napokon, mint jónak minősített légszennyezettség mellett - idézte egy amerikai vizsgálat eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A tanulmányhoz 1705, átlagosan 71 éves bostoni nő orvosi adatait elemezték a kutatók, és úgy találták, hogy a közepes légszennyezettségű napokon 34 százalékkal többen kaptak szélütést, mint a jó levegőjű napokon.

Kiderült az is, hogy a nagyobb szennyezettségi értékek mérését követően 12-24 órán át volt emelkedett a kockázat. Gregory Wellenius kutatásvezető szerint már az Egyesült Államokban engedélyezett légszennyezettségi értékek mellett is növekszik az ischemiás (érelzáródás miatti) szélütések kockázata.

A tanulmány az Archives of Internal Medicine című orvosi folyóiratban jelent meg, amelynek ugyanezen számában egy másik vizsgálatsor arra utalt, hogy a szennyezett levegő idősebb nőknél növeli a kognitív hanyatlás kockázatát is. A chicagói Rush Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem kutatóinak megállapítása szerint, ha valaki hosszabb távon szennyezett levegőnek van kitéve, akkor gyorsabb lehet nála az időskori szellemi hanyatlás.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra