Pittyegő kórházi műszerek: életveszélyesek is lehetnek

Az intenzív osztályok természetes alapzajához hozzátartozik az életmentő műszerek folyamatos pittyegése, illetve az egyéb hangjelzések. Ennek azonban komoly hátránya is lehet, amely évente legalább 100 halálesethez vezethet.

A kórházi életmentő eszközök általában sípolással jelzik, ha az adott betegnek leállt a szíve vagy a légzése, illetve ha állapota rohamosan romlik. A probléma azonban az, hogy ezek a műszerek az alapműködésük során is folyamatosan kiadnak magukból valamilyen hangot. A szüntelen csipogásban dolgozó egészségügyi személyzet előbb-utóbb hozzászokik az alapzajhoz, így szinte már meg sem hallják a hangjelzéseket, egyes esetekben még a riasztásokat sem – olvasható a Scientific American hasábjain.

intenzív osztályon fekvő férfi műszerei
A hangjelzéseknek komoly hátránya is lehet, amely évente legalább 100 halálesethez vezethet. Fotó: Getty Images

Évi száz életet követel a fülfáradtság

A cikk egy friss kutatásra hivatkozva azt írta, hogy ez az úgynevezett fülfáradtság évente több mint száz beteg haláláért felelhet. Előfordul ugyanis, hogy alapzajhoz hozzászokott ápolók és orvosok túl későn hallják meg a beteg összeomlását jelző riasztást, így már nem feltétlenül tudják megmenteni az érintett életét.

Egy átlagos amerikai kórházban naponta nagyjából 300-szor riasztanak a súlyos betegeket monitorozó műszerek. A kutatók pedig megállapították, hogy öt és fél év alatt 566 riasztás végződött halállal, mert a páciensek nem jutottak időben orvosi segítséghez.

Mikor van szükség mesterséges kómára?
Mesterséges kómába kellett helyezni a Bordeaux futballistáját azután, hogy összefejelt a pályán egy másik játékossal. Ezt a mély eszméletlen állapotot általában azért kell előidézni, hogy ezzel megelőzhessék a későbbi agykárosodást. Mutatjuk, milyen esetben élnek vele az orvosok.

Lenne megoldás

Joseph Schlesinger, a Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának aneszteziológusa és Michael Schutz, az ontariói McMaster Egyetem zenekutatója azon dolgozott, hogy megoldást találjon a fülfáradtság kiküszöbölésére. A tudósok különböző hangokkal és dallamokkal kísérleteztek, hogy megállapítsák, melyek kellőképpen figyelemfelhívóak egy zajos, nyüzsgő kórházi osztályon.

A kutatók azt látták, hogy a rövid, magas frekvenciájú hangok ismétlődése – például a borospoharak csörömpölése – még akkor is kiemelkedik az alapzajból, ha alacsony hangerővel szól. A tudósok végül azt írták, hogy egy összetett, időben változó, harmonikus felhangokkal rendelkező ütős hangsor használata lehet a leghatékonyabb – például egy xilofonon eljátszott dallam.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!