Orrvérzés: mikor menjünk orvoshoz?

Az orrvérzés nagyon gyakori, mindkét nemet és minden korosztályt érintheti. Szerencsére az esetek legnagyobb részében semmilyen komolyabb betegség nem húzódik meg az orrvérzés hátterében, és otthon is könnyen kezelhetjük. Mikor kell mégis orvoshoz fordulni az orrvérzéssel?

Az orrvérzésnek két nagyobb típusát különböztethetjük meg: az egyik esetben a vérzés tulajdonképpen az orrjáratokból, pontosabban azok orrcimpához közelebbi szakaszából indul, melyet átszőnek a kapillárisok. Ezek a vékony erek könnyen megrepedhetnek, elpattanhatnak, ez okozza a vérzést. A másik esetben (ez jóval ritkább) a vérzés az orrüreg hátsó szakaszából ered.

Az előbbi eset inkább a 2 és 10 év közötti gyermekekre, míg a második típus az idősebbekre, főleg a 60 év fölöttiekre jellemző, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy más korosztályba tartozókat nem érinthet. Az orrvérzés tünetei egyértelműek, és gyakran sokkal „látványosabbak”, mint amennyire súlyos a valódi probléma.

Az orrvérzés általában csak az egyik orrlyukat érinti, de a nagyobb mennyiségű vér „átáramolhat” az egyik orrlyukból a másikba, ezért tűnhet úgy, hogy mindkét orrlyukból vérzünk. A vérzés mellett tünet lehet a szédülés , a gyengeség, az ájulás. Nagyon ritka, hogy az orrvérzés jelentősebb mennyiségű vérveszteséget okozzon.

Mi állhat az orrvérzés hátterében?
Betegségektől a tumorokig számos dolog.

Ne hajtsuk hátra a fejünket!

Az orrvérzésnek számos oka lehet, a túl erős orrfújástól az orrpolipokon át a traumákig. A legtöbb esetben egyszerű módszerekkel, otthon is elláthatjuk. Nagyon elterjedt tévhit, hogy orrvérzés esetén a fejet hátra kell hajtani, mert így gyorsabban elállítható a vérzés. Azonban ha hátrahajtjuk a fejünket, a vér lecsoroghat a nyelőcsőbe vagy a légcsőbe, és akár fulladást is okozhat.

Ha elkezd vérezni az orrunk, dőljünk előre és óvatosan szorítsuk össze az orr puha részét, lélegezzünk a szánkon keresztül. Üljünk le, úgy, hogy a fejünk magasabban legyen, mint a szív, ez ugyanis csökkenti a vérnyomást és segít elállítani a vérzést. Legalább 15-20 percen keresztül maradjunk nyugodtan. Az érintett terület megnyugtatására hideg borogatást is alkalmazhatunk.

ORRVÉRZÉS
ORRVÉRZÉS ESETÉN NE HAJTSUK HÁTRA A FEJÜNKET!

Mikor kell orvoshoz fordulni az orrvérzéssel?

Mivel az orrvérzés egyéb, súlyosabb betegségek tünete is lehet, mindenképpen menjünk orvoshoz, ha gyakran vérzik az orrunk, ha az orrunkon kívül máshol is vérzést tapasztalunk (például véres a vizeletünk vagy a székletünk), ha gyakran veszünk észre magunkon megmagyarázhatatlan eredetű zúzódásokat.

Akkor is orvoshoz kell fordulni, ha vérhigítót szedünk, ha olyan ismert betegségünk van, mely befolyásolhatja a véralvadást (ilyen például a hemofília , de bizonyos vese- és májbetegségek is járhatnak ilyen jellegű problémákkal), illetve, ha úgy tapasztaljuk meg az orrvérzést, ha nemrég kemoterápiás kezelésen estünk át.

Azonnal menjünk az ügyeletre, ha az orrvérzés húsz perc elteltével sem múlik el, ha rövid időn belül többször is vérzik az orrunk, vagy ha nagy mennyiségű vér távozik, ha a nagyon szédülünk vagy el is ájulunk, ha vért hányunk. Szintén azonnali orvosi beavatkozást igényel, ha nagyon gyors a szívverésünk, szapora és felületes a légzésünk, vagy ha 38,5 foknál magasabb lázunk van.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra