Újabb hatalmas elismerést kapott Karikó Katalin

Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön.

A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak és két társának, Drew Weissmannak és Pieter Cullisnak.

Karikó Katalin egyre-másra kapja a tudományos kitüntetéseket. Fotó: Getty Images for TIME

A Gairdner-díj Kanada egyik legnagyobb presztízsű orvosi elismerése. Az azt odaítélő alapítványt 1957-ben hozták létre azzal a céllal, hogy minden évben kitüntessék az egészségügyi alapkutatásokban gyakorlati eredményeket felmutató tudósokat.

A csütörtök esti gálán a magyar kutató a Gairdner Alapítvány elnökétől, Janet Rossant-tól és Magyarország kanadai nagykövetétől, Vass-Salazar Máriától vette át a díjat. Az eseményen mintegy 400 vendég vett részt, köztük a tudományos közösség tagjai, orvosi, akadémiai és gyógyszerészeti vezetők, valamint kormányzati tisztségviselők.

Évente hét díjat ítélnek oda, köztük 5 Kanadai Gairdner Nemzetközi Díjat orvosbiológiai kutatásért, egy globális Gairdner-díjat széles körű egészségügyi hatást kifejtő orvosi munkáért, valamint egy díjat fenntartanak egy kanadai kutatónak. 

Az alapítvány honlapján olvasható indoklás szerint Karikó Katalin és két kutatótársa azért az úttörő munkáért kapta meg az elismerést, amelyet az mRNS és lipid-nanorészecske technológia kifejlesztésében végeztek. Karikó Katalint a Szegedi Egyetem professzoraként, a Pennsylvania-i Egyetem docenseként és a BioNTech alelnökeként mutatták be.

A Gairdner-kitüntetést 1957 óta a világ 40 országának 402 tudósa kapta meg, akik közül 96-an később Nobel-díjban is részesültek. A díjazottak egyenként 100 ezer kanadai dollárt kapnak, amelyet saját belátásuk szerint használhatnak fel tudományos kutatás támogatására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.