„Jókedvűen játszott, majd szemfennakadás és rángatózás”

Görcsös roham miatt riasztották a mentőket egy kisfiúhoz a napokban. A szülők levélben köszönték meg a mentőszolgálat dolgozóinak segítségét.

Az egyik percben még jókedvűen játszott, majd fennakadt a szeme és rángatózni kezdett az a kisfiú, akihez február 23-án hívták ki a mentőket a szülei. „A segélyhívón egy hölgy segített nekünk, amíg a mentők kiérkeztek. Folyamatosan kérdezte gyermekünk állapotát, mondta, hogy mit csináljunk, közben nyugtatott minket és tájékoztatott, hogy merre járnak a mentők” – olvasható a szülők levelében, amelyet az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán tettek közzé.

lázas, beteg kisfiú fekszik anyja ölében
Ijesztő rohamnak voltak szemtanúi a szülők, azonnal hívták a mentőket. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Három mentőautó érkezett a házhoz

A család házához három mentőautót is kiküldtek. A vecsési és a pestszentlőrinci mentőszolgálat, illetve a gyermekmentők munkatársai siettek a kisfiúhoz. „Emberségből, kedvességből, segítőkészségből  és minden másból csillagos dupla ötösnél is többek voltak” – értékelte a bajtársak munkáját a levélíró, hozzátéve, hogy örökké hálásak lesznek a gyors segítségért.

Kiderült, mi volt a baj

A beszámoló szerint a kisfiún elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy az ijesztő rohamot lázgörcs okozta. A szülőket ezért felvilágosították arról, hogy ezentúl mire kell figyelniük a hasonló esetek elkerüléséért, illetve mit kell tenniük, ha mégis újra kialakulna a görcsös roham. Erről egyébként mi is írtunk már részletesen, egyebek mellett az alábbi cikkünkben.

Az arra hajlamos kisgyermekeknél viszonylag gyakran előfordulhat lázroham vagy lázgörcs, amire ijesztő tünetek figyelmeztethetnek. Mit tehetünk ilyenkor, és mikor van szükség orvosi segítségre?

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!