Elkerülhetők lesznek a szürkehályog-műtétek

A jelenleg csak műtéttel orvosolható betegség a jövőben már az embereknél is gyógyítható lehet szemcsepp alkalmazásával.

A szteroidok fő molekuláját, a lanoszterolt tartalmazó szemcsepp képes növelni a szemlencse átlátszóságát szürke hályogban szenvedő kutyák esetében. A jelenleg csak műtéttel orvosolható betegség a jövőben ember esetében is gyógyítható lehet szemcsepp alkalmazásával a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A cataracta görög szó, vízesést jelent. A szemlencse elszürkülésével járó betegség a lencsében látható homály formájáról kapta ezt a nevet. Kattintson a folytatáshoz! A szürke hályog a szemlencse elszürkülésével járó betegség, amely a lencsében látható homályról kapta nevét. A beteg látása olyanná válik, mintha vízfüggönyön nézne keresztül. A betegség az idős emberek látásromlásának leggyakoribb oka. A 65-75 éves kor közötti népességnek több mint fele szenved tőle. Jelenleg nem létezik semmilyen gyógyszer, amely megakadályozná a betegség kifejlődését, vagy visszafordítaná azt.

Kínai és amerikai kutatók tanulmánya szerint a lanoszterol képes arra, hogy csökkentse ezt a látásromlást . A szteroidok fő molekulája ugyanis képes arra, hogy szétzúzza azokat a fehérjéket, amelyek a szemlencse homályát okozzák. A szakemberek lanoszterolt tartalmazó szemcseppet teszteltek idős kutyákon és nyulakon. Azt tapasztalták, hogy 6 hét után javult látásuk.

A kutatók reményei szerint 5 éven belül szemcseppel is orvosolható lesz a szürke hályog

Kang Zhang, a Kaliforniai Egyetem szemészkutatója azt reméli, hogy az első klinikai próbák emberekkel egy-két év múlva elkezdődhetnek. A szakember hangsúlyozta, hogy a szervezet maga termeli a lanoszterolt, amikor még az ember fiatal, ám az öregedéssel nem termelődik elég ahhoz, hogy megakadályozza a szürke hályog kifejlődését.

A szakemberek azt remélik, hogy öt éven belül elérhetővé válik az ilyen szemcsepp, és használatával elkerülhetővé válnak a szürkehályog-műtétek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.