Viktória nem akar gyereket, 32 évesen sterilizáltatta magát

Fiatalon hozott súlyos döntést a magyar nő.


A tudatos gyermektelenség trendjével sokat foglalkoznak az utóbbi években. A Telex most megszólaltatott egy fiatal nőt, aki bár még csak harminckét éves, már most biztos benne, hogy nem szeretne gyermeket.

Itthon csak a különféle fogamzásgátló módszerek folyamatos használata maradt volna megoldásként Viktória számára (a maga kockázataival), ő azonban végleges és biztos eszközt keresett. Így végül külföldre utazott, ahol legálisan választható a meddővé tétel, vagyis a sterilizáció.

Viktória évek óta stabil kapcsolatban él, de mindig is tudta, hogy nem szeretne gyereket. Mikor betöltötte a harmincat, a nőgyógyásza azt mondta, nem ajánlatos ilyen sokáig szednie a gyógyszert, ráadásul a fogamzásgátló megzavarta a hormonháztartását és akadályozta az aktív sportban.
„A művi meddővé tétel rutinműtétnek számít” – mondta a hírportálnak Csermely Gyula nőgyógyász. Ha valaki meggondolja magát, lombikkal akkor is vállalhat gyereket. A műtét a menstruációt és a hormonháztartást nem zavarja meg.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Magyarországon csak az választhatja ezt a fogamzásgátlási módszert, aki elmúlt negyvenéves vagy van három gyereke. És még ekkor sem azonnal végzik el a beavatkozást: fél év múlva el kell menni a nőgyógyászhoz, írásban megerősíteni a szándékot, majd újabb hat hónap után végezhető el a műtét.
Viktória ezért úgy döntött, hogy külföldön műtteti meg magát. Egy szlovák kórházat választott, ahol 600 eurót kellett fizetni, és magyarul lehetett intézni mindent. „Mikor felébredtem a műtétből, elöntött az önfeledt boldogság és nyugalom, amiért soha többé nem kell aggódnom a teherbe esés miatt. Mintha egy óriási teher esett volna le a vállamról” – meséli. Mint mondja, nem tudja elképzelni, hogy valaha meggondolja magát, de szerinte ha a következő tíz évben megváltozna a véleménye, akkor a kora miatt már amúgy sem vállalna gyereket.

Képünk illusztráció.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!