Vakhüvellyel született egy nő

Egy 20 éves pakisztáni nő azért kereste fel orvosát, mert nem tudott szexelni a férjével. A vizsgálatok során egy meglepő születési rendellenességre derült fény.

A nő szűzen házasodott össze férjével, ám amikor az esküvő után el akarták hálni a házasságot, problémába ütköztek. A férj hiába próbálkozott, nem tudott behatolni a nő hüvelyébe. A sikertelen kísérletek után a férj agresszívvá vált, verbálisan és fizikailag is bántalmazni kezdte a nőt, aki 6 hónap után végül visszaköltözött a szüleihez.

A nőnek mindössze 2 centiméteres"vakhüvelye" volt
A nőnek mindössze 2 centiméteres"vakhüvelye" volt. Fotó: iStock

Nem sokkal később a nő orvoshoz fordult, ahol több más furcsaságról is beszámolt. Elmondta, hogy gyakran érez erős alhasi fájdalmat, valamint hogy még sosem menstruált. Ez utóbbi tünet egyébként a lányt már korábban is aggasztotta, ám az anyja mindig azzal próbálta nyugtatni, hogy biztosan csak későn érő típus.

Milyen az egészséges hüvely? Részletek !

Egy ritka rendellenesség

Bár az ultrahangos vizsgálat szerint a nő méhe és petefészkei látszólag rendben voltak, valamint a hormonvizsgálat eredménye sem mutatott eltérést, a fizikai vizsgálat során végül sikerült azonosítani a problémát, A nőnek mindössze 2 centiméteres "vakhüvelye" volt, ami azt jelenti, hogy a hüvelycsatornája 2 centiméter után lezárult és nem kapcsolódott a belső nemi szerveihez. A nőnél transzverzális hüvelyi szeptumot diagnosztizáltak, a rendellenesség pedig még magzati korban alakult ki nála. A nő hüvelye tehát gyakorlatilag két részre volt osztva, a két rész pedig egy szöveti fal miatt nem volt összeköttetésben egymással. Ez volt az oka annak is, hogy a nő még sosem menstruált. Vagyis egészen pontosan a menstruáció ugyan megtörtént, de a vér nem tudott kijutni a hüvely felső lezárt részérből, ami erős alhasi fájdalmakat okozott.

Az orvosok megműtötték a nőt, kivágták a hüvely két részét elzáró falat, majd egy speciális tágítót helyeztek be, amely segített a szöveteknek felvenni a megfelelő formát. Az eszköz három hétig volt a nő hüvelyében. A műtét után 3 hónappal már képes is volt a szexre, hét hónap múlva pedig terhes lett első gyermekével.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!