Új HPV-oltást lehet kérni

A 12. életévüket betöltött, 7. osztályos lányok szülei térítésmentesen igényelhetik a HPV elleni védőoltást, ami hatalmas előrelépést jelent a vírussal szembeni védekezésben. A 2018/19-es HPV védőoltási kampányban pedig már a kilenckomponensű vakcina is elérhető.

Ősszel a legújabb HPV vakcinát kérhetik a szülők

A kilenckomponensű HPV vakcina 20 százalékkal szélesebb körű védelmet nyújt a méhnyakrák ellen, mint a négykomponensű vakcina - derül ki az MSD Hungary Kft. sajtóközleményéből.

10 tény a méhnyakrákról Tudunk-e mindent a méhnyakrákról ? És amit tudunk, az helyes-e? 2018. május 22-ei cikkünkben összeszedtük a tíz legfontosabb tudnivalót a betegségről és annak megelőzéséről.

Ősztől új HPV-oltást kérhetnek a szülők, vakcina, méhnyakrák, orvos, HPV HPV-elleni oltás HPV-elleni védőoltás méhnyakrák humán papillomavírus HPV-vakcina
A kilenckomponensű HPV-oltás 90 százalékos védelmet nyújt

"Már a kezdetektől örömmel üdvözöltük, hogy a HPV megelőzés is a nemzeti immunizációs program része lett, az indulás óta eltelt évek eredményei pedig magukért beszélnek: a program segítségével csaknem 80 százalékos átoltottságot sikerült elérni. Több mint százezer szülő döntött úgy az elmúlt három évben, hogy beoltatja és ilyen módon is védelmezi leánygyermekét" - hangsúlyozta a program sikereit Dr. Csutora Péter, az MSD Pharma Hungary Kft. orvosigazgatója.

A legmagasabb átoltottsági eredményt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sikerült elérni, ahol a 2014/2015-ös tanévben tízből kilenc oltásra jogosult lány kapta meg a HPV-vakcinát. Szintén ebben a tanévben Vas megyében igényelték a legkevesebben az ingyenes védőoltást (mindössze az oltásra jogosult lányok 66,3 százaléka), egy évvel később azonban már jóval többen döntöttek a vakcina mellett, és az érintettek 73,7 százaléka adatta be az oltást.

Oltassunk HPV-ellen, vagy ne?

A 2014/15-ös tanévben indult HPV-oltóprogram első beadott HPV oltását követően mindössze 13 esetben jeleztek a fentieknek megfelelő nemkívánatos eseményt, míg tavasszal, az oltás második dózisánál 5 bejelentés érkezett a hatóságokhoz. Az összes beadott oltóanyagot tekintve ez csupán elenyésző, 0,009 százalékot jelentett.

"A védőoltások kapcsán gyakran felmerül a szülőkben, vajon nem okoznak-e nagyobb kárt a vakcina beadásával, mint annak elmulasztásával, ez a feltételezés azonban tévhiteken alapszik " - hívta fel a figyelmet Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Az oltások esetleges mellékhatásai messze elmaradnak egy adott vírus által okozott betegség következményeitől, a szigorú előírásoknak köszönhetően pedig az esetek túlnyomó többségében átmeneti, maguktól elmúló tünetekről vagy ismert mellékhatásokról beszélhetünk: injekció helyén fellépő fájdalom, bőrpír, duzzanat, esetleg fáradtság, fejfájás, láz, szédülés, hányinger.

A kilenckomponensű HPV-oltás 90 százalékos védelmet nyújt

"Az iskolai oltások körében korábban elérhető kétkomponensű oltás helyett idén ősszel a kilenckomponensű vakcinát igényelhetik a szülők, amely az előző években alkalmazott védőoltáshoz képest 7 további vírustörzzsel szemben nyújt hatékony védelmet. A kilenckomponensű oltás széleskörű, 90 százalékos védelmet biztosít a méhnyakrákkal szemben, 85 százalékos védelmet a hüvelyrákkal szemben, és 87 százalékos biztonságot nyújt a szeméremtesti rák ellen" - foglalta össze Dr. Szőnyi György.

"Bár térítésmentes HPV elleni vakcina egyelőre csak lányok számára biztosított, fontos megjegyezni, hogy a vírus fiúknál és férfiaknál is okozhat rákos elváltozásokat, a kilenckomponensű vakcina pedig számukra is hatékony védelmet nyújt számos megbetegedéssel szemben" - tette hozzá a szakértő.

Meddig igényelhető a HPV-elleni védőoltás? Az önkéntes, térítésmentes védőoltást 2018. szeptember 17-ig igényelhetik a 12. életévüket betöltött, 7. osztályos lányok szülei a gyermek által látogatott általános iskolában vagy gimnáziumban. A témával kapcsolatban 2018. május 10-én jelent meg Kimondták, biztonságos a HPV-oltás című cikkünk, melyből kideürt, hogy a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás biztonságos és hatékony védelmet nyújt a fiatal lányok és nők számára a méhnyakrák kórokozója ellen - derült ki egy új, független tanulmányból, melynek részletei a linkre kattintva érhetők el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!