Toxikus sokk szindróma

A toxikus sokk szindróma szerencsére nagyon ritka kórkép, de nagyon súlyos, akár halállal is végződhet. Ezért kell ismerni és tudni, mi okozza.

Lehetett már hallani róla, hogy tizenéves kislány a tamponhasználat miatt kialakult tünetektől halt meg. A hír meglehetősen rémisztő, de ha tudjuk, mi a baj eredete, és hogyan kell védekezni ellene, akkor nem kell félni a tampontól.

A toxikus sokk szindrómát az váltja ki, hogy a hüvelyben lehetnek olyan baktériumok - valamilyen előzetes fertőzés következtében -, melyek a tampon anyagával reakcióba lépve allergénként szerepelnek és olyan súlyos allergiás reakciót hoznak létre, mely az életet is veszélyezteti.

Tünetek: A tampon felhelyezése után rövid idővel rossz közérzet, hányás, eszméletvesztés, nehézlégzés lép fel - akár gégeödéma is kialakulhat -, a vérnyomás esik, majd mérhetetlenné válik, a pulzusszám emelkedik - ez még orvosi segítség mellett is életveszélyes. Legtöbbször azonban az előbb felsorolt figyelmeztető jelek otthon vagy munkahelyen kezdődnek, ahol nincs orvos a közelben. A tünetek alapján sokszor gyomorrontásra vagy vírusfertőzésre gondolnak és nem is kérnek rögtön orvosi segítséget. Mivel azonban a kialakult ijesztő állapot nagyon gyorsan rosszabbodik, előfordulhat, hogy mire a beteg szakszerű ellátást kapna, ún. anafilaxiás sokkban meghal. Ha kórházba kerül, akkor sem biztos, hogy első kérdésként felmerül, hogy menstruál-e és visel-e tampont. Így a sokk a szakszerű kezelése ellenére - miután a tampon továbbra is a hüvelyben marad, és az allergiát okozó ágens továbbra is fennáll -, nem múlik, a beteg állapota nem javul.

Tehát feltétlenül tudni kell, hogy ha valaki tampont használ és a tampon felhelyezése után kezdi rosszul érezni magát, akkor azt azonnal el kell távolítani a hüvelyből, nem szabad megvárni, míg a rosszullét fokozódik.

Ha a menses előtti időszakban hüvelygyulladás, folyás volt megfigyelhető, nem szabad a menstruáció alatt tampont használni. Miután koszos kézzel is be lehet juttatni a baktériumot a hüvelybe, a tampon felhelyezése előtt alaposan kezet kell mosni vagy applikátorral kell felhelyezni a tampont. Ha netán olyan súlyos állapot alakul ki, mely orvosi segítséget igényel, feltétlenül tájékoztatni kell az orvost arról, hogy a beteg menstruál, és tampont használ.

A betegséget megelőzni csak a tampon használatának teljes kiiktatásával lehet. Ha lehet, tampont csak abban az esetben használjunk, ha feltétlenül fontos. Éjszaka, alvás alatt azonban soha! Használat előtt feltétlenül mossunk kezet, koszos kézzel soha ne cseréljünk tampont. Hüvelygyulladás esetén a menses alatt nem szabad tampont használni. Esetleges hirtelen rosszullét, kórházba kerülés esetén tájékoztassuk az orvost az éppen zajló menstruációról, illetve a tampon használatáról. IX.évf./10.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.