Törött csontot, porcot gyógyíthat az őssejt

Törött csontokat és sérült porcokat hoznak helyre brit kutatók reményei szerint a páciens saját őssejtjei.

A kutatók kifejlesztenek egy bioaktív vázat, amely megvédi a testbe juttatott őssejteket és egyúttal arra készteti őket, hogy a csontba vagy porcba épüljenek be - olvasható a BBC honlapján.

Az Edinburgh-i Egyetem csoportja reméli, hogy az új technológiát, amely vérből és csontvelőből származó őssejteket használ fel, két éven belül pácienseken is tesztelhetik. Az eljárás az osteoarthritisben (más néven arthrosis, az izületi porcok károsodása) szenvedők állapotát is jelentősen javíthatja.

A Brendon Noble által vezetett csoport eredetileg a nehezen gyógyuló porcsérülések és a súlyos traumákból, például motoros balesetekből származó csonttörések "kijavítását" tűzte ki célul.

A siker kulcsa abban áll, sikerül-e rávenni az őssejteket arra, hogy a mostoha körülmények között is beépüljenek. A lefolytatott kísérletek nagy része arra irányult, hogy megtalálják, mi módon késztethetők az őssejtek arra, hogy egy adott sejttípussá alakuljanak át a laboratóriumban.

"A következő szakaszban innovatív utakat kell találnunk, hogy ugyanerre bátorítsuk az őssejteket az emberi testen belül is" - magyarázza Noble. "Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a testben lévő sejtek nem rajonganak ezért."

A váz egy meglehetősen merev hálós szerkezetből áll, melyet olyan gyógyszerrel vonnak be, vagy itatnak át, amely segít az őssejteket rabul ejteni. Noble és munkatársai csontvelőből és vérből származó vérképző őssejtekből próbálnak csontképző sejteket tenyészteni. Az őssejtek kinyeréséhez tehát nincs szükség sebészeti beavatkozásra.

A kidolgozás alatt álló eljárás fontosságát jelzi, hogy Noble szerint minden második ember átesik élete során ortopédiai műtéten. Ha működőképes lesz az új technológia és a váz nem lökődik ki, akár az eddig gyógyíthatatlan, tumor által okozott csonthiányokra is megoldást adhat.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra