Az asszisztált reprodukció fogalma
Meddőségről beszélünk, ha a szervezetben olyan szervi vagy lelki kóros állapot áll fenn, mely a fogamzás létrejöttét, illetve a magzat kiviselését lehetetlenné teszi.
A meddőség gyógyításáról beszélni azért helytelen, mert a fogamzóképesség-zavar számtalan betegség többnyire nem egyedüli tünete lehet. Ezért a fogamzóképesség-zavarok megszüntetésében mindig is az alapbetegség felkutatásának és célzott gyógyításának volt és lesz elsődleges szerepe. Adódnak azonban olyan esetek, amikor speciális orvosi beavatkozás segítségével a fogamzást és a beágyazódást mesterségesen előidézzük, a kiváltó alapbetegség gyógyítása nélkül. Ezeket a beavatkozásokat összefoglaló néven asszisztált reprodukciónak nevezzük. Az asszisztált reprodukció fogalmán tehát az alapbetegség gyógyítása nélküli orvosi beavatkozást értjük, melynek célja a fogamzás és beágyazódás (azaz a terhesség) létrehozása.
Mesterséges megtermékenyítés
Az asszisztált reprodukció első kísérletének számít a mesterséges megtermékenyítés a férj ondójával (=homológ inszemináció) vagy idegen donor segítségével (heterológ inszemináció). A módszer lényege az ondó bejuttatása a méhüregbe abban a reményben, hogy ezzel a fogamzást érdemben elősegíthetjük. Az inszemináció gyakorlata keserű csalódást okozott. A fogamzást akadályozó tényezők gyógyítása nélkül ugyanis a mesterséges megtermékenyítés eredménytelen. Azok spontán gyógyulása vagy célzott gyógyítása esetén viszont a beavatkozás szükségtelen. Persze mindig vannak kivételek. Ilyen például a kezeletlen súlyos húgycsőzáródási rendellenesség (hiposzpadiázis), melyre az inszemináció megfelelő megoldás lehet.
Az elzáródott petevezetékek megnyitása
Az inszemináció elvileg sem volt alkalmas a meddőség leggyakoribb szervi okának, a petevezetékek elzáródásának megoldására. Ezek gyógyítására a 70-es években kifinomult lézeres műtéti technikákat próbáltak ki a petevezetékek helyreállítása érdekében. Csak egy valamiről feledkeztek meg a mikrosebészeti módszer úttörői: a petevezeték nem merev cső, hanem féregszerű (perisztaltikus) mozgásával és a csillószőrök hullámzó mozgásával a petesejt haladást biztosító AKTÍV szerv. Így a mikrosebészeti módszerek nem segítettek az aktív mozgásra képtelen petesejt mozgásában, míg az aktív mozgásra képes spermiumok ilyen segítséget nem igényelnek. A következmény rengeteg méhen kívüli terhesség volt. Ezek életmentő műtétei a fogamzás esélyeit tovább rontották.
A "lombikbébi-módszer"
A valódi megoldás zseniálisan egyszerű volt. Vegyük le a petesejtet az érett tüsző megszúrásával, hozzuk össze a spermiumokkal, táptalajon neveljük, majd a megfelelően előkészített méhüregbe ültessük vissza. Ily módon kikerülhetjük a fogamzás legfőbb akadályát, a funkcionálisan és/vagy mechanikusan működésképtelen petevezetékeket. Így született meg a "lombikbébi-módszer". Kezdetben ultrahanggal figyelték a tüsző megérését, majd ennek bekövetkeztekor az érett tüszőt ultrahangos ellenőrzés mellett megszúrták, a petesejtet leszívták. Majd táptalajon összehozták a spermiumokkal, ahol a megtermékenyítés sokszor megtörtént. A megtermékenyített petét 8-12 sejtes stádiumig osztódtatták, ezt követően a méhbe beültették. Az eredmény még mindig nem volt elfogadható.
A módszer továbbfejlesztése abban állt, hogy egy erélyes tüszőérést serkentő kezelést követően a szükségszerűen egynél több megérett tüsző valamennyijéből eltávolították a petesejteket. Így, a táptalajon, egyszerre több petesejt megtermékenyítése történt meg. Egy erre speciálisan kiképzett biológus állapította meg, hogy melyik az a 2-4 megtermékenyített pete, amelyik számíthat a túlélésre. Ezek kerültek beültetésre. Mivel 2-4 petéből átlagosan egy, esetleg kettő pete tud beágyazódni, emiatt a lombikbébi módszer esetén az ikerterhesség kockázata valamelyest növekedett, de ezzel együtt növekedett az eredményesség is.
További módszerek
Azóta számos asszisztált reprodukciós módszert dolgoztak ki. Természetesen mindegyiknek megvan a maga javallata és ellenjavallata. Ezek közül is ki kell emelnünk, a GIFT (gametes into the Fallopian tubes = ivarsejtek a petevezetékben) módszert. Ez esetben az ivarsejteket közvetlenül a petevezetékbe injektálják annak érdekében, hogy a megtermékenyítés abszolút természetes körülmények között történhessen meg. Mindez kellő eredménnyel járt volna, de a súlyos spermiumtermelési elégtelenség eseteire nem nyújtott kellő megoldást.
Erre találták fel azt ama legmodernebb eljárást, amelynek alkalmával, mikroszkópos ellenőrzés mellett, a spermiumot, a petesejt védőburkát (zóna pellucida) átszúrva, mikroszkópos ellenőrzés mellett juttatják a spermiumot a petesejt plazmájába (ICSI=intracelluláris sperma injekció).
A lombikbébi módszer javallatai
A lombikbébi-módszer ajánlható a nőgyógyászati problémák közül petevezeték elzáródás, vagy előzetesen elvégzett sterilizációs műtét esetén, illetve ha más módon nem kezelhető terméketlenség áll fenn. Ma csak 6 alkalommal végzett mesterséges megtermékenyítés után támogatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az előbbiekben elmondottak alapján ez a követelmény orvosilag indokolatlan.
Hasonlóképpen javallható bizonyos andrológiai problémák például elégtelen spermatermelés esetén, itt a legeredményesebb az ICSI módszer.
Az eredménytelenség okai lehetnek
A lombikbébi-módszer eredménytelen maradhat el nem ismert, eredményesen nem gyógyított ivarcsatorna fertőzés, hormonálisan nem kellően előkészített beágyazódás, olyan genetikai és/vagy immunológiai problémák esetén, melyek a női szervezet számára elfogadhatatlanná teszik a pete beágyazódását. Előfordulhat, bár nem gyakori, hogy beültetésre nem kellően kiválasztott a pete.
Saját tapasztalatok szerint az ivarcsatorna fertőzés az az ok, amelyik az asszisztált reprodukció korszerű formáit legtöbbször eredménytelenné teszi. Ivarcsatorna fertőzésre utaló jel lehet bármilyen típusú sperma-rendellenesség, különösen akkor, ha ezt ismétlődő hüvelygyulladás kíséri. A probléma szűrése az ondó egyszerű mikroszkópos megtekintésével biztosan megállapítható. Sajnos, ezt a vizsgálatot jellemzően asszisztensek végzik. Ők meg tudják határozni a spermiumok számát, mozgását, az ondóban jelenlévő gennysejtek jelenlétét, de ennél több tőlük nem várható. Fontos lenne, hogy valamennyi orvos, aki az asszisztált reprodukcióval foglalkozik, szakértője legyen az ondó mikroszkópos vizsgálatának is. Sajnos itt komoly hiányosságok tapasztalhatók. Hasonló problémák merülhetnek fel a férfi ivarcsatorna fertőzés erélytelen kezelésekor. A tapasztalatok szerint a spermatológiai problémákat csak addig kezelik, amíg a gennysejtek el nem tűnnek, illetve az ondó baktériumtenyésztése negatív eredményt nem hoz. Az ondó mikroszkópos tenyésztése ugyanis nem megfelelő módszer, mivel a férfi ivarcsatorna fertőzést többnyire több száz bélbaktérium együttes jelenléte okozza. Ha ezekből két-három kórokozót az eredményesnek hitt tenyésztés alapján célzottan "kilövünk", az ondó továbbra is fertőz.
Emellett a mindig társuló női ivarcsatorna fertőzés gyógyítását sokszor elhanyagolják, vagy nem megfelelően végzik. További hiányosság, hogy a férfi teljes gyógyulásig (ez a hosszabb), nem írják elő az óvszer kötelező használatát, így a női fertőzés újból és újból megjelenik ("ping-pong effektus").
Az eredménytelen lombikbébi kísérletek esetén a fentiek szerint célszerű lenne a kezelést revideálni, és a leleteknek megfelelően tökéletes gyógyulásra törekedni. Ezzel ellentétben sokszor tapasztalható, hogy a lombikbébi módszert "mindenhatónak", azaz minden esetre alkalmasnak találják. A legszükségesebb vizsgálatokat és kezeléseket célszerű lenne már az első beavatkozás előtt megtenni. Az sincs későn, ha 1-2 sikertelen kísérlet után történnek meg. Az orvos azonban a "mindenhatónak" vélt lombikbébi-kísérlet után sajnálkozva tárja szét karjait: "Mi mindent megtettünk, nincs más lehetséges segítség". Ezzel nem tudunk egyet érteni.
