Szülés utáni vérzés: így kerülhető el

A posztpartum, azaz a szülés utáni vérzés sok kismama félelme, hiszen olykor ez áll az anyai halálozások hátterében. A problémát veleszületett vérzékenység is előidézheti, ezért még a gyermekvállalás előtt érdemes speciális laboratóriumi vizsgálatokkal kizárni a véralvadási zavar meglétét.

A szülés során és a gyermek világrahozatala után a vérzés természetes folyamat , ám van, hogy ennek mértéke meghaladja az elfogadhatót. Általánosságban elmondható, hogy 300-500 milliliter vér elvesztésével lehet számolni egy szülés során. Ha ennél nagyobb mennyiséggel állunk szemben, akkor posztpartum vérzésről beszélhetünk. Természetesen azt, hogy kinek mekkora vérveszteség jelent gondot, pontosan nem lehet megmondani, így a posztpartum vérzésnek a szülő nő hemodinamikai egyensúlyát veszélyeztető veszteséget tekintjük. A jelentős vérvesztést igen komolyan kell venni, mivel az anyai halálozások jelentős részéért ez a felelős.

A postpartum vérzés lehet elsődleges vagy másodlagos. Előbbi forma esetén a szülés közben vagy az azt követő 24 órában fellépő vérveszteségről beszélünk, míg a szekunder vérzés a szülést követő 6 napon belül, speciális betegség kialakulása esetén hetek elteltével is jelentkezhet. Az anyai halálozások több mint fele az első 24 órában történik, így ilyenkor az orvosok és a szakszemélyzet szoros megfigyelés alatt tartják a kismamákat.

A szülés utáni nagyobb vérvesztés okai

A vérzés okai között megtalálhatóak a veleszületett tényezők is, de szerzett rizikófaktorokkal is számolni kell.

Veleszületett betegségek között szerepelhet bármely véralvadási faktor hiánya vagy alacsonyabb aktivitása. Az egyik leggyakoribb veleszületett vérzékenység a von Willebrand betegség. Az immun thrombocytopenia (ITP) egy szerzett állapot, mely a terhesség alatt is jelentkezhet - ez a vérlemezkék számának csökkenését jelenti. A kockázatot növelhetik még a terápiás célú véralvadásgátlók, esetleg más gyógyszerek véralvadásgátló hatása. Súlyos, szerzett vérzékenység alakulhat ki - szerencsére nagyon ritkán - a szülés után pár nap vagy néhány hét elteltével, ha a kismama saját szervezete autoantitestet kezd termelni a VIII-as alvadási faktor ellen, amelyhez hozzákötődik és hatástalanítja. Ily módon súlyos gátlótestes hemofília alakul ki, amely egy életveszélyes vérzékenységi állapot.

A felmérések szerint 1000 vérzékenységgel orvoshoz forduló betegből egyet érint a von Willebrand kór valamelyik formája. Részletek itt.

Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológusa elmondta, fontos megjegyezni, hogy a vérzékenység bizonyos formáit, például a von Willebrand szindrómát sokszor igen nehéz felismerni, mivel tüneteik igen enyhék is lehetnek. Azonban kivizsgálásra adhat okot a gyakori orrvérzés, az indokolatlan kék-zöld foltok megjelenése a bőrön, az erős, elhúzódó menstruációs vérzés vagy a nehezen múló fogínyvérzés.

Az enyhe és közepesen súlyos vérzékenység a terhességet nem befolyásolja, hisz a terhesség alatt a Willebrand faktor mennyisége is megnövekszik, így gyakorlatilag eltűnik a vérzékenység. Természetesen a szülés után néhány nappal már újra alacsonyabb a kismama véralvadási faktor szintje, és akkor vérzés alakulhat ki. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kiderüljön az esetleges alvadási faktorok csökkent működése.

A posztpartum vérzés kezelése és megelőzése

A postpartum vérzés kezelése a fejlett országokban jól megoldott, hiszen a szülés a legtöbb esetben kórházban zajlik, ahol gond esetén műtő, megfelelő felszerelés, vérkészítmények és szakképzett személyzet is rendelkezésre áll.

Még a gyermekvállalás előtt érdemes vizsgálatokkal kizárni a véralvadási zavart
Még a gyermekvállalás előtt érdemes vizsgálatokkal kizárni a véralvadási zavart

A legfontosabb azonban mégis a prevenció: fontos, hogy a vérzékenységre utaló tünetek esetén - illetve, ha a családban előfordult vérzékenység - beszéljen szakemberrel a leendő anyuka, ugyanis ma már léteznek olyan korszerű eljárások, melyekkel kiszűrhető a betegség. Amennyiben bebizonyosodik az állapot fennállása, szükség esetén a hiányzó alvadási faktor pótlása, valamint vérplazma- és vérlemezke-sűrítmény adása lehet indokolt.

Emellett fontos, hogy a kismama ossza meg hematológus orvossal, milyen gyógyszereket, táplálék-kiegészítőket, gyógynövényeket szed rendszeresen. Egy részük ugyanis növelheti a vérzékenységet, így a terhesség alatt, különösen a szülés előtt javasolt lehet ezek alkalmazásának felfüggesztése, illetve más készítményre való áttérés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de délután főként a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, a déli tájakon többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.