Sokaknak adhat reményt a sikeres méhátültetés

Derya Sert az első nő, aki halott donortól kapott méhet, ezzel esélye nyílt arra is, hogy hamarosan gyermeke lehessen. A műtétet a törökországi Akdeniz Egyetemi Kórházban végezték el még augusztus 9-én. A páciens a 21 éves Derya Sert, aki - ahogy minden ötezredik nő - méh nélkül született.

"Keveredik bennem a boldogság és az izgalom. Ha Isten is úgy akarja, hamarosan a karomban tarthatom a saját gyermekemet" - mondta el a hölgy, aki maga háziasszony, a férje pedig autószerelő. Az operáció után ugyan érzett kis fájdalmat, ám saját bevallása szerint ettől egyáltalán nem félt, amikor vállalkozott a műtétre. "Ez a méh most már a saját szervem... Nagyon vártuk ezt a napot" - tette hozzá a nő. Sokat segített számára, hogy a családja is mindent megtett annak érdekében, hogy problémájára megoldást találjanak.

Nem ez az első méhátültető műtét a világon. 2000-ben Szaúd-Arábiában már végeztek ilyen beavatkozást, ám akkor élő donor közreműködésével. Az operáció akkor nem sikerült, a szervet 99 nap elteltével súlyos véralvadás miatt el kellett távolítani.

"Az élő donor hátrány" - véli Omer Ozkan, a mostani műtétet végző orvoscsoport tagja. - "Annál a műtétnél túl rövidek voltak az erek, így nem tudták megfelelően megtartani a méhet" - tette hozzá Munire Erma Akarn nőgyógyász.

Az orvosok hiszik, hogy ezeket a problémákat most legyőzték: a halott donor méhe körül el tudták távolítani a nagyobb szöveteket, így pontosan be tudták illeszteni a testbe, és a hosszabb véredények támogatják azt. Emellett az eltelt 11 évben a szervmegtartó gyógyszerek is fejlettebbek lettek.

A teljes siker kimondása azonban még várat magára. "Akkor lehetünk végképp nyugodtak, ha Sert kihordta a gyermekét. Most annak örülünk, hogy a szövetek élnek" - mondta el Ozkan. Még legalább hat hónap, amíg mesterséges megtermékenyítés alkalmazásával teherbe merik ejteni az asszonyt. A várandósság alatt pedig további komplikációk - rendellenes növekedés, koraszülés - is elképzelhetőek a szedett gyógyszerek miatt.

Sert már elkezdett menstruálni, ami nagyon jó jel. A pár tagjai mindketten fiatalok, így jó esélyük van arra, hogy hamarosan saját gyermekük lehessen. Az orvosok azonban azt javasolják, hogy a baba születése után távolítsák el az idegen méhet, hacsak nem szeretnének több gyermeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Gyengén vagy közepesen felhős idő várható. Az esti, késő esti csapadékgócok megszűnnek, ezt követően legfeljebb elvétve alakulhat ki kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél az ország nyugati kétharmadán élénk, a Dunántúlon néhol erős marad. Késő estére 10 és 16, hajnalra általában 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken 5 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!