Ezúttal akörül vizsgálódunk, hogy a különféle szülészeti beavatkozások milyen maradandó nyomokat hagyhatnak a megszületett gyermek, majd felnövő ifjú, és végül felnőtt életében, lelki szerkezetében. Írásunkban igyekszünk az egyes beavatkozások következményeire szorítkozni.
Ehelyütt a negatívumokról számolunk be, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a szülészeti beavatkozásoknak csak ilyen következményei lennének. Magától értetődően a szükséges orvosi beavatkozások eredményesek lehetnek, ugyanakkor a negatív következményekről vagy egyáltalán nem esik szó - mert azokat elhallgatják -, vagy csak nagyon ritkán veszik figyelembe. A szülészeti beavatkozások sok mindenre kihatnak, így az egyén munkaképességére, karrierjére, kapcsolataira, kommunikációjára és szexualitására.
Érzéstelenítés
A szülészeti beavatkozások következményeinek taglalását kezdjük az anesztéziával, az érzéstelenítéssel. Egy felmérés szerint (Shanley 1994) az összes szülések 80 százalékában alkalmaznak fájdalomcsillapítót és érzéstelenítőt. Ehhez képest elenyésző azoknak a tanulmányoknak a száma, amelyek a szerek későbbi hatásaival foglalkoznak. Két amerikai tudós, Haire és Windle gyermekek vizsgálatából arra a következtetésre jutott, hogy az agyi károsodás és neurológiai zavarok növekvő száma a szülészeti beavatkozásokra vezethetők vissza, főleg azokra a gyógyszerekre, amelyeket a terhesség alatt és a szüléskor adnak a kismamáknak. Emerson saját kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy a szülés alatti érzéstelenítés sok lelki probléma fellépéséért felelős a gyermeknél: az anya-gyermek kötődés zavaráért, sokkszindrómáért, kontrollzavarokért és így tovább. Nézzük most egy kicsit részletesebben a felsorolást!
A kötődés zavarai
Emerson összehasonlító megfigyeléseket végzett a fájdalomcsillapítás, illetőleg a gyógyszeres beavatkozás nélkül világra hozott újszülöttek körében szignifikáns különbséget fedezett fel az újszülöttek kötődési viselkedésében. A gyógyszeres beavatkozást megúszó babák gyakrabban vettek fel szemkontaktust anyjukkal, hosszabban tudtak koncentrálni a kapcsolatra, a kölcsönösség magasabb szintjére jutottak: a tapasztalatszerzés gyakrabban volt közös, például együtt nevettek egy különös zajon, felfigyeltek egy szokatlan madárhangra, illatra, vagy egy új helyzetre. Az anyák pedig sokkal könnyebben felismerték gyermekük sírásának jelentését. (Például azért sírtak, mert viszketett a bőrük, vagy nedves volt a pelenkájuk, vagy rosszat álmodtak, éhesek, szomjasak voltak vagy a hasuk fájt stb.) Emersonnak ezek után nem volt nehéz arra a következtetésre jutnia, hogy azoknak a babáknak a kötődése bizonyult erősebbnek anyjukhoz, akik nem szenvedtek el születési traumát.
Nézzük most meg egy konkrét példán, hogy az érzéstelenítés hogyan csökkentheti a kötődés erejét. Emerson olyan paciensekkel dolgozott regresszív technikákkal, akiknek édesanyja érzéstelenítőt kapott a szülés alatt. A regresszióban ezek a paciensek kábultságról és az anyjukkal való kapcsolat elvesztéséről számoltak be. Mind a kívánságuk, mind a képességük csökkentett, hogy az anyjukkal kapcsolatba kerüljenek. A terápiás tapasztalatok alapján azt lehet mondani, hogy egy jó anya-gyermek kötődés a születés utáni első két napon magas fokú tudatosságot és figyelmi koncentrációt igényel.
