Nyaralás utószezonban: mire figyeljünk? (x)

Bár a nyarat már magunk mögött hagytuk, ez nem jelenti azt, hogy a nyaralási szezonnak is vége lenne, sőt! Egy őszi vakáció valójában sokkal nyugodtabb és pihentetőbb lehet, mivel a főszezonnal ellentétben ilyenkor nem kell akkora turistaáradattal számolnunk. Intim egészségünk érdekében azonban néhány fontos higiéniai szabályról még az utószezonban sem szabad megfeledkezni.

Akár a tengerparton, akár egy medence partján kívánjuk eltölteni szabadságunkat, nekünk, nőknek bizony elővigyázatosnak kell lennünk, egyes intim női betegségek ugyanis könnyen rányomhatják bélyegüket a pihenésünkre. Fontos tudnunk, hogy a medencék vagy természetes vizek a baktériumok melegágyaként szolgálnak, ez pedig azt jelenti, hogy még az önfeledt vakációnk alatt is szem előtt kell tartanunk néhány intim szabályt.

Mire figyeljünk nyaralás alatt?

A hüvelyi fertőzések hátterében általában a hüvelyi pH hirtelen megváltozása áll. Ha minden rendben van odalent, akkor az egészséges hüvely enyhén savas kémhatású. A savas kémhatásért a hüvely váladékában nagy számban megtalálható Lactobacillusok felelősek. Ezek a jó baktériumok állítják elő a kémhatást biztosító tejsavat, ami védelmet nyújt a hüvelynek a fertőzésekkel szemben.

Az önfeledt vakációnk alatt is szem előtt kell tartanunk néhány szabályt
Az önfeledt vakációnk alatt is szem előtt kell tartanunk néhány szabályt. Fotó: iStock

A hüvelyi pH azonban akár banális okok miatt is megváltozhat, és a savasból a lúgos felé tolódhat el. Ha ez megtörténik, akkor a hüvely védelmi rendszere meggyengül, és könnyen elszaporodhatnak az gyulladást előidéző kórokozók. Hogy mik azok a gyakran banálisnak tűnő okok, amelyek felboríthatják a hüvelyi pH kényes egyensúlyát? Sajnos elég sok minden. Vannak általános kockázati tényezők, mint például egy antibiotikum-kúra, a stresszes életmód, vagy akár a túlzásba vitt intim tisztálkodás - és léteznek a kifejezetten nyaralás, vakáció alatt jellemző rizikófaktorok. Lássuk, melyek ezek!

Strandolás

Bizony, maga a strandolás is felboríthatja a hüvelyi egyensúlyt. Gondolhatnánk, hogy a medence klóros vize olyan erős fertőtlenítő hatású, hogy nekünk már nem kell aggódnunk a baktériumok miatt, ám ez nincs teljesen így. Pontosabban éppen az a baj, hogy a klór nemcsak a vízben lévő kórokozókat pusztítja el, hanem felszivárogva a hüvelybe elpusztíthatja a tejsavat termelő jó baktériumokat is.

De akkor sem vagyunk feltétlenül jobb helyzetben, ha a strand helyett a természetes vizeket választjuk. Vannak ugyanis nők, akiknek olyan érzékeny a hüvelyflórája, hogy még a természetes vizekben való megmártózás is felborítja náluk az egyensúlyt.

Nedves fürdőruha

Fontos szabály, hogy fürdőzés után mindig cseréljük le a nedves fürdőruhánkat. Hogy miért? A fürdőruhák a legtöbb esetben nem jól szellőző pamutból, hanem szoros lycrából készülnek, így a nedves, meleg környezetben könnyen befülledhetnek. Ez kedvező feltételeket teremt a hüvelyflórában élő kórokozók gyors szaporodásának, ami pedig a jók és a rosszak közti egészséges egyensúly megbomlásához vezet.

Átizzadt fehérnemű

A melegben átizzadt fehérneművel is hasonló a helyzet. Éppen ezért egy kimerítő túrázás vagy városnézés után érdemes az izzadt fehérneműnket minél hamarabb szárazra cserélni!

Nyári kalandok

Hab a tortán: még a szerelmi életünk is bajt okozhat. A fokozott szexuális aktivitás, egy új partner, vagy a gyakori partnercsere is megzavarhatja a hüvely egyensúlyát. Hogy csökkentsük ennek esélyét, fontos, hogy óvszerrel védekezzünk.

Ha mégis felborul az egyensúly...

Mi történik akkor, ha minden igyekezetünk ellenére mégis csak megváltozik a hüvelyünk kémhatása? Nos, védtelenebbé válunk a különféle kórokozókkal szemben. Ha pedig hüvelyben elszaporodnak a kórokozók, onnan már csak egy lépés a hüvelyfertőzés kialakulása. Az egyik leggyakrabban megjelenő fertőzés a bakteriális vaginózis, melyet a hüvelyben elszaporodó baktériumok, egyebek mellett az E.coli baktérium okoz. Jellemző tünete a bőséges, híg, szürkésfehér és erősen halszagú hüvelyi folyás, valamint a folyáshoz társuló csípő, viszkető érzés. Nem árt tudni, hogy a bakteriális vaginózis kiújulásra igencsak hajlamos betegség, ami azt jelenti, hogy a sikeres kezelés ellenére is gyakran visszatérhetnek a kellemetlen tünetek.

A felfázásról is beszélnünk kell

Ha mindez nem lenne már így is elég, van még egy női nyavalya, ami a bakteriális vaginózishoz hasonlóan gyakran megkeserítheti a vakáció napjait. Bár köznapi elnevezése arra engedne következtetni, hogy a felfázáshoz hidegre van szükség, ez nincs teljesen így. A betegség pontosabb elnevezése hólyaghurut, kialakulását pedig nem igazán befolyásolja a hőmérséklet. A tünetegyüttest a húgyhólyagba bejutott kórokozók, leggyakrabban a bélflórából származó E. coli baktériumok okozzák, a kellemetlen panaszok pedig szinte egyik pillanatról a másikra jelentkezhetnek. Akinek volt már felfázása, tudja jól, miről beszélünk: a folyamatos vizelési inger, a vizelés közben jelentkező fájdalom csak a jéghegy csúcsa. Az előre betervezett programokat egy csapásra tönkreteheti az állandó vécére rohangálás, főleg úgy, hogy a pisilés meg sem hozza a várt megkönnyebbülést. A sürgető inger miatt egyre csak a vécére szaladgálunk, miközben lehet, hogy már egy csepp vizeletet sem tudunk kipréselni magunkból. És hogy mire figyeljünk, hogy a nyaralásunkba ne rondítson bele egy csúnya felfázás?

Vizes fürdőruha

A felfázás kialakulásában is szerepet játszhat az a fránya, vizes fürdőruha. A hólyaghurut ugyanis könnyen kialakulhat olyankor, ha az alhasi tájékunk lehűl. A hidegtől lelassul a keringés, és a szervezetünk ilyen állapotban nem biztos, hogy vissza tudja verni a kívülről érkező betolakodók támadását. Ez pedig könnyen megtörténhet, ha strandolás után nem törölközünk meg rendesen, nem öltözünk át, és még órákig a hideg, vizes fürdőruhában mászkálunk.

Intenzív szex

Nem véletlenül nevezik a hólyaghurutot "nászutas betegségnek" is. Szex során ugyanis könnyen a húgycsőnyílás közelébe kerülhetnek a bél- és a hüvelyflórában élő különféle baktériumok, így az E.coli baktériumok is, majd a húgycsövön keresztül feljuthatnak a hólyagba, ahol elszaporodva kellemetlen panaszokat okozhatnak. Hogy elkerüljük a hólyaghurut kialakulását, fontos, hogy aktus után mindig menjünk el pisilni, így nehezebben tapadnak meg a húgyhólyag falán a baktériumok.

A legfontosabb szabályok

Tudjuk, mindez elsőre soknak és kicsit ijesztőnek is tűnhet, de ha tudatosak vagyunk és odafigyelünk magunkra, akkor kellemetlenségek nélkül élvezhetjük majd őszi vakációnkat. A következőkben összesítettük és még egyszer sorra vettük azokat a legfontosabb szabályokat, amelyek segítségével nyaralás alatt is megvédhetjük intim egészségünket.

  • Ne üldögéljünk sokáig a sekély vízben!
  • A medencéből kilépve mindig zuhanyozzunk le, töröljük magunkat szárazra, a vizes fürdőruhát pedig cseréljük le!
  • Ha beleizzadtunk fehérneműnkbe, minél előbb cseréljük le szárazra!
  • Ne használjuk más törölközőjét!
  • Csomagoljunk magunkkal intim törlőkendőt.
  • Használjunk kézfertőtlenítőt a nyilvános vécék használata előtt és után is! Jobb, ha az ülőkére nem ülünk rá, mert a felület még vécépapírral való letakargatás után sem teljesen biztonságos.
  • Igyunk sok folyadékot és ne tartogassuk a vizeletet! A hólyag gyakori ürítésével ugyanis a baktériumoknak sem adunk esélyt megtapadni szervezetünkben.
  • Tartsuk észben, hogy a több partnerrel való szexuális érintkezés nagyban növeli a nemi úton közvetített betegségek, vagy a húgyúti fertőzések rizikóját. Használjunk mindig óvszert, és az aktus után menjünk el pisilni!

Ha biztosra akarunk menni...

Mielőtt eszeveszett öngyógyításba kezdenénk, fontos hangsúlyozni, hogy ha a fent említett tünetek először jelentkeznek nálunk, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz. A megfelelő kezelés kiválasztásához, valamint a gyógyuláshoz ugyanis pontos orvosi diagnózisra van szükség. Ha azonban korábban már volt alkalmunk megtapasztalni a felfázás gyötrelmeit, vagy gyakran szenvedünk visszatérő bakteriális hüvelyfertőzéstől, akkor jó, ha tudjuk, hogy a segítség szinte karnyújtásnyira van tőlünk. Ilyen esetben gondolkodjunk előre, vigyük magunkkal a már bevált patikaszereket, és ne adjunk esélyt az intim fertőzések kialakulásának!

Vitagyn C tejsavas hüvelykrém

Érdemes nyaralásunkra magunkkal vinnünk egy doboz Vitagyn C tejsavas hüvelykrémet, amely segíthet a bakteriális vaginózis megelőzésében, illetve enyhítheti a már kialakult fertőzés tüneteit. Segítségünkre lehet a visszatérő húgyúti fertőzések megelőzésében is. A Vitagyn C hüvelykrém helyreállítja és fenntartja a hüvely élettani pH-értékét, így megakadályozza, hogy létrejöjjenek a bakteriális vaginózis kialakulásának kedvező feltételei. Mindez pedig egyedülálló összetételének köszönhető: a tejsavas hüvelykrém C-vitamin mellett ezüstöt és prebiotikumot is tartalmaz. A krém vény nélkül kapható, a dobozban pedig praktikus, egyszer használatos applikátorokat is találunk, amelyekkel pontosan és higiénikusan adagolhatjuk a szükséges mennyiséget.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Urzinol

Az enyhe hólyaghurut kezdeti, hirtelen fellépő, kellemetlen tüneteit Urzinol tablettával is csillapíthatjuk. Ez a medveszőlőlevél­kivonat-tartalmú, vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer enyhíti a sürgető vizelési ingert és a hólyagürítéssel járó égő érzést. A medveszőlőlevél a húgyutak betegségeiben évszázadok óta bevált gyógynövény, amely bizonyítottan gyulladáscsökkentő, antibakteriális és fertőtlenítő hatású.

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer
Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.