Megbocsátható az abortusz a pápa szerint

Ferenc pápa véglegesen az összes római katolikus papra kiterjesztette a terhességmegszakításon átesett nők feloldozásának jogát, amely korábban csak a püspökök vagy az általuk megbízott gyóntatópapok kiváltsága volt.

"Mostantól minden papot felhatalmazok, hogy hivatalánál fogva feloldozza azokat, akik elkövették a magzatelhajtás bűnét" - írja a katolikus egyházfő az irgalmasság szentévének vasárnapi lezárulása után kiadott apostoli levelében. Ennek az engedménynek az érvényessége eredetileg csak a tavaly december 8-án kezdődött és november 20-án véget ért különleges időszakra szólt, de a pápa mostani bejelentésével végleg érvényben hagyta.

Ferenc pápa
Ferenc pápa a Vatikánban. Az abortusz bűn a katolikusok szerint, de megbocsátható

Ferenc pápa ugyanakkor hangsúlyozta: amilyen határozottan csak lehet, újra le akarja szögezni, hogy az " abortusz súlyos bűn, mivel egy ártatlan életnek vet véget". Nem létezik viszont olyan bűn, amelyre Isten irgalmassága ne terjedne ki, és amelyet Isten irgalmassága ne semmisítene meg.

A katolikus egyház felfogása szerint halálos bűn a magzatelhajtás, a terhesség megszakítása, s kiközösítés fenyegeti azokat, akik abortuszt követtek el. E kiközösítés alól eddig csak magas rangú egyházi méltóság oldozhatott fel, akkor, ha a vétkesek bűnüket őszintén megbánták, és erősen megfogadták, hogy azt többé el nem követik.

A magyarországi gyakorlatot megerősíti Ferenc pápa hétfői rendelkezése, amely minden papnak megengedi az abortusz miatti kiközösítés elengedését, a magyar gyakorlat ugyanis már évtizedek óta ez - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. A büntetés elengedésének jogát, amely korábban főként csak a püspököket illette meg, a püspökök továbbadhatták. A magyar egyházmegyékben - így az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében is - a püspök évről évre fölhatalmazta az összes papot az "abortuszért járó büntetés" elengedésére.

A világegyházban nem mindenütt volt ez így, ezért a mostani szentévben a pápa központilag engedte meg a papoknak a feloldozást. Az új rendelkezés a szentév elmúltával - nyilván a tapasztalatok alapján - is érvényben tartja az eredetileg csak a szentévre szóló engedményt. "A döntés pasztorális segítségnyújtás, és kifejezi az irgalmasságot, ugyanakkor a helyzet teológiai megítélésén nem változtat". Ezt jelzi, hogy a pápai rendelkezés magát a büntetést nem szüntette meg, csak az elengedésére hatalmazta fel az összes papot - mutatott rá a bíboros.

Egy hazai felmérés szerint a magyar nők 21 százaléka az elmúlt egy évben egyáltalán nem védekezett a szexuális együttlétei során, és aggasztóan népszerű volt a megszakításos közösülés is. Riasztóan sok fiatal nő használ megbízhatatlan fogamzásgátló módszert! Részletek!

Ferenc pápa rendelkezésével a katolikus egyház alapvető hozzáállása - az élet védelme - nem változott meg. Nem tudható, hogy ez a most kialakult "korszerű és szeretetteljes forma" mennyiben befolyásolja a magyar hívők terhességmegszakításhoz való viszonyát. A KSH adataiból azonban ismert, hogy az abortuszok száma csökken hazánkban, aminek többféle, de főleg demográfiai okai vannak. A szülőképes korú, azaz a 15 és 49 év közötti nők létszáma ugyanis egyre kevesebb. Az abortuszra jelentkezők zöme ugyanakkor a 20-as éveiben jár, és többségük alacsonyan iskolázott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.