Hordjunk-e bugyit éjszaka?

Egészségügyi szempontból az egészségesebb, ha hordunk bugyit éjszaka, vagy jobban járunk, ha a fehérneműs fiókban hagyjuk ezt a ruhadarabot?

Fontos a szellőztetés?

A leggyakrabban hangoztatott érv arra, miért ne viseljünk  alvás  közben bugyit az, hogy jobban szellőzik a szemérmünk. Azonban feltétlenül szükséges szellőztetnünk éjjel ezt a testtájékot? A Live Science orvos szakértőket kérdezett arról, hogy bugyiban vagy bugyi nélkül érdemes-e nyugovóra térnünk.

Dr. Alyssa Dweck, szülész-nőgyógyász, a New York állambeli Icahn Orvostudományi Egyetem szülész-nőgyógyászati klinikájának adjunktusa szerint a legtöbb nőnek nem muszáj teljesen fedetlen szeméremmel lefeküdnie, mert azzal, ha bugyit viselnek éjszaka, nem teszik ki magukat egészségügyi veszélyeknek.

Hordjunk bugyit éjszakára?
Bugyiban vagy anélkül menjünk aludni?

A bugyiviselés mellett szól az az érv is, hogy a bugyi nélkül alvók könnyebben megfázhatnak éjszaka, ha hűvösebbre fordul az idő. Ruhaviseléskor az a legkényelmesebb, ha a bőrfelületünknél a levegő hőmérséklete 30-35 fok, míg a relatív páratartalom 80 százalék alatti, amit a bugyi tud biztosítani. A hideg és a felfázás között pedig van kapcsolat, hiszen a hideg hatására a kis erek összeszűkülnek, ami miatt nehezebbé válik a szervezetbe bejutó kórokozók elleni védekezés. Természetesen ha viselünk pizsamát, vagy hálóinget éjszaka, az is melegíthet és védhet - amennyiben ez utóbbi alvás közben nem csúszik fel.

Van, akinek jobb bugyi nélkül

Azonban Dr. Alyssa Dweck elmondása szerint van a nőknek egy olyan csoportja, akik jobban járnak, ha fedetlenül hagyják a szeméremtájékukat éjszakára: akik vulvitisben, a külső nemi szervek gyulladásos betegségében szenvednek, illetve akiknek krónikus hüvelygyulladása van, azoknak jót tesz, ha bugyi nélkül alszanak. Ezek a nők ugyanis hajlamosabbak a különböző gombás fertőzésekre, viszketésre és irritációra, így esetükben jobb, ha hagyják szellőzni ezt a területet. A gombák és a baktériumok a sötét, nedves helyeken szaporodnak el a legkönnyebben, amelyhez az éjszakai fehérneműviselés ideális táptalaj lehet. Az ő számukra nappali viselésre éppen ezért érdemes légáteresztő, pamut alsóneműt választani.

Aki mégis a bugyi nélküli alvást választaná, annak még nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a gyakori ágynemű- és pizsamacserére, illetve ezek magasabb hőfokon mosására. Ennek az oka, hogy a nők többségének van némi hüvelyváladéka, ami az ágyneműre, lepedőre, pizsamára kerül, ha mellőzik a bugyiviselést. A testnedveink mikroorganizmusokat is tartalmaznak, amelyek ha más testnyíláshoz vándorolnak, betegséget okozhatnak.

Ha szőrtelen, a bugyi nyújt védelmet

A bugyiviselést érdemes fontolóra venni akkor is, ha az intim tájékot teljesen szőrtelenítjük, hiszen a fertőzések kialakulását ez is elősegíti, mert az intim szőrzet a nemi szervek természetes védőköpenyéhez tartozik. A fanszőrzet és az alsónemű eltávolítja a testfelszíntől a mikroorganizmusokat tartalmazó testváladékot, hiszen nem hagyja folydogálni, pangani. A kórokozók, amelyek a bugyira kerültek, nem vándorolnak tovább, sőt ki is száradnak, így számuk a nemi szervek környékén nem éri el a betegség kiváltásához szükséges mennyiséget.

Milyen bugyi a legjobb éjszakára?

Az sem mindegy, milyen alsóneműt választunk az alváshoz, hiszen a sok műszálat tartalmazó bugyi alatt bepállik a szeméremtest, és ebben a nedves környezetben könnyebben megtelepednek a kórokozók. Hasonlóképp a szintetikus anyagból készült fehérneműk sem ideálisak az alváshoz, ahogy a tanga sem, amely nagyon kidörzsölheti a szeméremtestet. Alváshoz a legideálisabb a pamutból, esetleg más természetes anyagokból készült fehérnemű, a legkényelmesebb fazonok pedig a hagyományos, illetve a francia szabású bugyik.

A tanga ugyan divatos fehérnemű, ám ez a forma az, ami a legideálisabb a kórokozó "utaztatásához" a végbélnyílás és a hüvely között. Miért veszélyes egészségünkre a tanga? Kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban hazánk nyugati felén kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 20 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!