Hasznos a reggeli rosszullét

Aki várandósan reggeli rosszulléttől, hányingertől vagy hányástól szenved talán könnyebben elviseli annak tudatában, hogy amiatt kisebb a magzat elvesztésének a veszélye egy nagy létszámú amerikai kutatás szerint.

Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) kutatóinak új elemzése adja az eddigi legerősebb bizonyítékot a vetélés valószínűségének csökkenése és a reggeli rosszullétek összefüggésére - idézte a Science Daily tudományos ismeretterjesztő portál a JAMA Internal Medicine orvosi szaklapban megjelent cikket. A tanulmányt a NIH Eunice Kennedy Shriver Országos Gyermekegészségügyi és Fejlődéstani Intézete (NICHD) és más intézmények kutatói készítették.

A reggeli rosszullétnek komoly szerepe van a magzat egészségére nézve

A terhességi hányinger és hányás általában reggel jelentkezik - ezért nevezik gyakran reggeli rosszullétnek - és a nap folyamán rendszerint elmúlik. A várandósok többsége az ilyen rosszulléteket az első négy hónapban éli át. A jelenség oka ismeretlen, ám egyes kutatók szerint az a szerepe, hogy óvja a magzatot az ételekben és italokban lévő mérgektől és kórokozóktól.

A számok bizonyították

"Elterjedt vélekedés szerint a hányinger egészséges terhességet jelez, ám nem volt elegendő jó minőségű bizonyíték, ami ezt az elképzelést alátámasztotta volna. Kutatásunkban értékeltük azokat a tüneteket, amelyek a fogantatástól kezdve jelentkeztek, és megerősítettük, hogy a hányinger és a hányás, valamint a vetélés kisebb kockázata összefügg egymással" - magyarázta Stefanie N. Hinkle, a kutatás vezetője, a NICHD epidemiológiai osztályának munkatársa.

A várandós anyák testében erőteljes változások zajlanak, például átalakul a hormonháztartásuk. A szervezet újrarendeződő kémiája erősen hat az idegrendszerre is, s ennek egyik jele a reggeli rosszullét, hányinger. De mi zajlik a háttérben? Részletek!

A tudósok egy korábbi felmérés adatait elemezték. Ebben azt tesztelték, hogy napi kis adag aszpirin szedése megakadályozza-e a vetélést olyan nőknél, akik már elvesztettek egy vagy két magzatot. A tesztben annak a 797 nőnek az adatait vizsgálták, akiknek pozitív lett a terhességi tesztjük.

A várandósság 2-ik hetétől a 8-ik hetéig minden résztvevő feljegyezte, hogy érzett-e reggel hányingert vagy hányt-e, majd az egész terhesség alatt havonta kérdőívet töltöttek ki a tüneteikről. Az adatokat elemezve a kutatók észrevették, hogy korábbi tanulmányok nem tudtak ennyire részletes információval szolgálni a koraterhességi tünetekről. A legtöbb tanulmány a várandósság későbbi szakaszában vagy a vetélés után kérte a nőket, hogy emlékezzenek vissza a korábban átélt tünetekre.

A 797 nő közül 188 veszítette el a magzatát. A terhesség 8 hetéig a résztvevők 57,3 százaléka számolt be hányingerről, 26,6 százalékuk hányingerről és hányásról. A kutatók azt találták, hogy ezeknél a nőknél 50-75 százalékkal kisebb volt a vetélés kockázata, mint azoknál, akik se hányingert, se hányást nem tapasztaltak.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.