Erre utal, ha nem egyforma a két mellünk

Bár sokan megijednek, ha észreveszik, gyakori és a legtöbbször teljesen ártalmatlan jelenség, ha nem egyforma a két mellünk, például az egyik nagyobb a másiknál. Cikkünkből kiderül, az orvosok szerint mik lehetnek a méretkülönbség okai.

„A nők nagy részének aszimmetrikus mellei vannak, előfordulhat, hogy az egyik akár egy kosármérettel is nagyobb a másiknál” – mondta Dr. Mary Jane Minkin, a Yale Medical School professzora a The Healthy-nek . „Hogy pontosan mi állhat a háttérben, azt nem tudjuk, de szinte biztos, hogy semmilyen kóros folyamatra nem utal. A melltartóvásárlást azonban megnehezítheti” – tette hozzá.

Miért ilyen nagyok a női mellek?
Mérete és formája mindenkinél más és más, de miért különbözik ennyire az állatok emlőjétől a nők melle?

Dr. Sherry Ross, a Providence Saint John's Health Center nőiegészség-szakértője szerint a méretkülönbség gyakran örökletes, vagyis ha az édesanyánk vagy a nagymamánk is ezzel küzdött, nagy az esély, hogy a mi melleink sem lesznek egyformák. De fogyás vagy hízás ugyancsak előidézheti a jelenséget. Mivel az emlők elsősorban a mirigyes állományból, valamint az emlő formáját adó zsír- és kötőszövetből állnak, a súlycsökkenés vagy -növekedés hatással lehet a méretükre. A különbség pedig abból adódik, hogy amikor fogyunk vagy hízunk, nem egyformán alakul az összes testrészünk, így elképzelhető, hogy a súlyváltozás az egyik mellünket jobban érinti, mint a másikat.

mell, emlő
Sok nőnek nem egyforma a két melle. Fotó: iStock

A terhesség és a szoptatás szintén befolyásolhatja a mellszimmetriát – magyarázta Minkin. Az emlők a várandósság és a szoptatás alatt megnőnek, később azonban összemennek, sőt: sokszor kisebbek lesznek, mint eredeti állapotukban. A szakember felhívja a figyelmet, hogy a szoptatás a mell formáját is alakíthatja. „Úgy tűnik, a kisbabák mindig jobban szeretik az egyik emlőt, mint a másikat, ami előidézhet egyfajta aszimmetriát” – tisztázza.

Amikor orvoshoz kell fordulni

Ahogy fentebb is írtuk, gyakori és legtöbbször ártalmatlan jelenség, ha a két mellünk nem egyforma méretű. Vannak azonban olyan esetek, amikor célszerű orvoshoz fordulni. Amennyiben azt vesszük észre, hogy bár az emlők mindig is szimmetrikusak voltak, az utóbbi időben – látszólag minden különösebb ok nélkül – az egyik mérete megváltozott, vizsgáltassuk meg magunkat. Ciszta, daganat, gerincferdülés vagy akár mellkasi deformitás is állhat a háttérben. Dr. Minkin szerint különösen abban az esetben érdemes óvatosnak lenni, ha az egyik mellünk feltűnően megnő. Ugyanakkor mindenkit megnyugtat: az esetek nagy részében nincs ok az aggodalomra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!