Az iskolai vécében szülte meg gyerekét egy tanárnő

Miután segédkezett a szülésben, a texasi iskola igazgatónője azt kérte: bár négy kismama is tanít az intézményben, ebből azért ne legyen rendszer.

Nyilvánvalóan egyikünk sem csinált ilyet korábban – mondta el a Good Morning America-nak  Amy Simmons. A texasi Wichita Falls-i Cunningham Általános Iskola igazgatója éppen egy állásinterjút tartott ugyanis, amikor SMS üzenetet kapott a helyettesétől, hogy az amúgy 30 hetes várandós Paige Lockstedt tanársegéd nem érzi jól magát. Azt üzente vissza, hogy küldje haza a kolléganőt, ekkor azonban felhívták, hogy Paige magzatvize időközben elfolyt.

Az igazgatónő azonnal odasietett, és miközben hívták a mentőt, ki akarták tolni egy forgószéken a kismamát az iskola elé. Peige azonban érezte, hogy erre már nem lesz idő. Besiettek hát az iskola vécéjébe, ahol végül az igazgatónő és helyettese segítettek kolléganőjüknek, aki néhány perc alatt egy kislánynak adott életet. Az igazgatónő papírtörlőkkel takargatta be az újszülöttet, és mikor már a mentősök is megérkeztek, mindenki visszatért a feladatához.

Az újszülött az Isabella nevet kapta, egészséges, de továbbra is bent tartják a kórházban van, mert tíz héttel korábban jött világra.

Annyira boldog és hálás vagyok, hogy jól van a kisbabám. Nagyon váratlan volt, ez volt életem legfélelmetesebb pillanata

– nyilatkozta az immár kétgyermekes tanársegéd, aki nagyon hálás a két kollégájának.

40 másodperc alatt született meg ez a kisfiú.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!