"A fájdalmas menstruáció nem hiszti"

"Három hete voltam utoljára nőgyógyásznál, aki azt mondta, nincs semmi bajom. Most pedig arról beszélünk, hogy ha nem sikerül jól a műtét, akkor sztómám lesz" - Salamon Adriennél 2009-ben diagnosztizáltak endometriózist, amit egy hét és félórás műtét követett.

Endomteriózis esetén a méh nyálkahártya-sejtjei a méhen kívül is megjelennek. Részletek itt.

A most 35 éves nő két éven át küzdött erős menstruációs fájdalmakkal , mire egy belgyógyász felfedezte nála a kellemetlen tünetek valódi forrását. A két év végére már olyan súlyos fájdalmai jelentkeztek, hogy havi vérzése idején a munkáját sem tudta ellátni. Az endometriózis miatt mindkét petevezetékét eltávolították, ezért kizárólag mesterséges megtermékenyítés útján születhetett később gyermeke.

Salamon Adrienn, endometriózis, fájdalmas menstruáció

Az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnökeként sorstársainak is segítséget nyújtó Adrienn szerint alakulhatott volna szerencsésebben is a sorsa, de még ma is jellemző, hogy a kórkép legfőbb tünetének számító menstruációs fájdalmakat nem veszik kellően komolyan az érintettek és az egészségügyben dolgozók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!