Az epilepszia nem egységes kórkép, igen sok formája van - a hozzá tapadó stigma viszont egyaránt érinti a vele élőket. Az elmúlt évtizedekben, különösen az utóbbi 20-30 évben a diagnosztikai és terápiás (gyógyszeres valamint műtéti) lehetőségek ugrásszerű fejlődése következtében az epilepsziások 70-80 százaléka tünetmentessé tehető, és értékes, aktív tagja lehetne a társadalomnak, képességeinek megfelelően.
A betegség pontos gyakoriságára sajnos csak becslések vannak, számos országból hiányoznak az előfordulásra vonatkozó statisztikai adatok, így sajnálatos módon hazánkból is. Ezért csak hozzávetőleges az a becslés, hogy Európában hatmillió embert érint ez a betegség, és az is csak megközelítő adat, hogy az ezzel kapcsolatos kiadások évente 14-20 milliárd euróra tehetők. Az epilepszia egyébként az egyes betegségekkel kapcsolatos költségek tekintetében a 14. helyen áll, és az idegrendszeri betegségek közül messze a legköltségesebbek közé tartozik.
Az epilepsziával élő emberek kezelése, gondozása és társadalmi beilleszkedése nem pusztán orvosi, egészségügyi feladat, hanem egészségpolitikai, anyagi, gazdasági, szervezési, jogalkotói, erkölcsi, emberjogi megközelítést figyelembe vevő össztársadalmi feladat. Szükség van az epilepszia társadalmi megítélésének gyökeres megváltoztatására, a tévhitek eloszlatására, az epilepsziával élőket sújtó hátrányos megkülönböztetések megszüntetésére.
Gyermekeknél és fiataloknál ráadásul nagy a veszély, hogy a túlzott védelem esetleg megfosztja a fiatal érintettet az önállóvá válás és a megfelelő életismeret megszerzésének lehetőségétől. Ilyenkor a szülői segítő, védelmező szándék fordulhat a visszájára és visszatarthatja az epilepsziával élő kamaszt, fiatalt a kortársakkal való együttlétből és az életben való szabadabb részvételből.
A Magyar Epilepszia Liga (MEL) edukációs program megvalósításával igyekszik segíteni az epilepsziával élők beilleszkedését illetve visszavezetését a társadalomba, hiszen az érintettek legnagyobb hányada a mai kezelési lehetőségekkel teljes életet élhet. A társadalmi edukációs program kapcsolódhat az oktatási reformokhoz, akár a pedagógusképzésben, akár az iskolai oktatásban. A tapasztalat szerint mind a gyermekek, fiatalok, mind a pedagógusok szívesen fogadják az oktató programokat, korszerű ismereteket, és szakszerűbb segítséget, együtt érző, támogató magatartást teremtenek az epilepsziával élők számára.
Igen fontos, hogy mindenhol, hazánkban is, az epilepsziával kapcsolatos új szakmai ismeretek tükröződjenek a szabályzatokban, a "megengedő, de óvatos" elv mentén, az epilepsziával élő sportolók saját és másokat érintő biztonsága, de minél teljesebb, örömtelibb élete érdekében.
