Bármennyire is erősen próbálkozunk, nem tudjuk magunkat megcsiklandozni – ez régóta ismert tény. A szakemberek szerint erre a jelenségre több magyarázat is van. Egyrészt, a skizofréniával kapcsolatos személyiségjegyekkel állhat kapcsolatban.
A Consciousness & Cognition című szaklapban megjelent tanulmány szerit az önmagunknak okozott, úgynevezett szomatoszenzoros stimulációt (vagyis a csiklandozást) erőteljesebben érzékelik azok, akik skizofréniával küzdenek. Mint korábban már említettük, az öncsiklandozás éppen azért lehetetlen (vagy legalábbis nagyon nehéz), mert az agyunk tudatában van annak, hogy mit fogunk csinálni és ez milyen érzésekkel jár együtt. Ez természetesen egyéb esetekben számos előnnyel járhat, például nem riadunk meg attól, ha megérintjük egy testrészünket, azzal szemben, mint amikor valaki más ragad meg minket.
Ezek közé tartozik például az, ha valaki úgy érzi, hogy mások irányítják az akaratát (még ha csak pillanatokra is). Az önkénteseknél kérdőív segítségével határozták meg ezeknek a skizotipikus jegyeknek a mértékét, majd a kísérlet vezetője egy madártollal megcsiklandozta őket. Ezek után ők saját magukat is megcsiklandozták, ugyanannak a tollnak a segítségével. A kísérlet „csiklandozós részét” követően a résztvevők értékelték az élményt, vagyis hogy mennyire találták intenzívnek a csiklandozást. Úgy találták, hogy akiknél több skizotipikus jegyet állapítottak meg, az öncsiklandozást intenzívebbnek élték meg, mint azok, akiknél kevesebb ilyen jegy volt. Az idegenek által végzett csiklandozást mindannyian ugyanolyan intenzívnek írták le.
A skizotipikus jellegzetességek tehát azzal járnak együtt, hogy kevésbé tudják elkülöníteni a kívülről és a belülről jövő ingereket – állapították meg a kutatók.
