Papp László csatái

2008. március 25-én lenne Papp László 82 éves. Nevét említve generációk emlékeznek a háromszoros olimpiai, kétszeres Európa és hétszeres magyar bajnokra, a nemzet egyik legnagyobb sportolójára. Fia most a Parkinson betegekért "száll ringbe".

Papp László nagysága

Csak keveseknek adatik meg, hogy úgy éljék le az életüket, ahogyan a magyar sport legendás alakja, "Papp Laci" tette. Pályatársai kivételes képességekkel rendelkező, csodálatos emberként emlékeznek rá. Pályafutása során mind az amatőrök mind a profik között kimagasló eredményeket ért el. Az újkori olimpiák történetében ő volt az első, aki három arany­érmet szerzett. Amatőrként 193 mérkőzésből 183 győzelmet aratott 2 döntetlen és 8 vereség mellett. Profi ökölvívóként 29 találkozóból 27-et megnyert, a további 2 pedig döntetlenre végződött. Ilyen egyedülálló teljesítményre a hazai sportéletben azóta sem volt példa. Számos elismerésben részesítették mind sportszakmai mind állami körökben. A legfontosabb elismerései: NOB-érdemrend, WBC (Bokszvilágtanács) öve a "világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának", a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje és Középkeresztje, a Magyar Ökölvívó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke.

Papp László és a Parkinson-kór

Kevés hír látott napvilágot arról - a média rendkívül nagy tisztelettel kezelte betegségét -, hogy hazai sportéletünk legnagyobb alakja Parkinson-kórban szenvedett. Ennek egyik oka az volt, hogy maga is példamutatóan viselte betegségét, soha nem gyengült el, nem adta fel a harcot még akkor sem, amikor nehezebb hónapok következtek. Addig, ameddig lehetett, minden felkérésnek eleget tett, szerepelt, dolgozott. Ifj. Papp László szerint ehhez valószínűleg nagymértékben hozzájárult az is, hogy nem tekintettek rá beteg emberként. Az olimpiai bajnok fia szerint a családtagoknak meg kell találniuk a helyes arányt: "Az ember nyilván nem érzékelteti a hozzátartozójával a betegséget, sőt azt sem, hogy ettől megáll az élet, vagy összedől a világ. Tudomásul kell venni, együtt kell vele élni, mindenben segíteni kell, hozzá kell szokni, hogy olyan időszak következik, amikor ez az állapot beáll, és valószínűleg romlani is fog."

Papp László megszívlelendő tanácsa

Papp László mindenkinek azt tanácsolja, segítsék Parkinson beteg családtagjaikat, akár a hétköznapi apró dolgokban is. "Az ember élete ilyenkor kissé megváltozik, előfordul, hogy le kell mondani egy-két programot, meg kell változtatni néhány eddigi szokást, de magunkban kell eldöntenünk, hogy megéri-e. Meg kell, hogy érje. Egy igazi családban nem csak akkor kell összetartani, amikor minden jól megy. Az a próbája a családi életminőségnek, hogyan viszonyulunk a másikhoz akkor, amikor támaszra szorul és beteg."

Ifjú Papp László a Parkinsonos betegekért

Papp Lászlót páratlan tehetsége, kitartása és embersége emelte a hazai sportóriások közé. Fia, a Magyar Ökölvívó Szövetség titkára, ebben az évben csatlakozik a "Fogom a kezed"- Összefogás a Parkinson betegekért elnevezésű programsorozathoz, hogy megossza tapasztalatait, és segítse mindazokat, akik ugyanabban a betegségben érintettek, mint az édesapja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.