Mi az érzelmi másnaposság?

Ha azt hitte, hogy csak az alkoholtól vagy más drogoktól lehet másnaposnak lenni, alaposan tévedett. A New York University tudósai ugyanis kimutatták, hogy az érzelmi élmények képesek olyan élettani és belső agyi állapotokat létrehozni, amelyek hosszú ideig megmaradnak azután is, hogy az érzelmi események véget értek.

A Nature Neuroscience folyóiratban közzétett tanulmány szerzői szerint ez az érzelmi másnaposság jelentős hatást gyakorol arra, ahogyan viszonyulni fogunk a jövőbeli tapasztalatokhoz. Akinek például volt szerelmi csalódása pontosan tudja, hogy bizony az fáj még jó darabig, de alighanem a honvágy is hasonló módon visszhangzik bennünk. Mit is fedeztek fel akkor New Yorkban?

emlékezni
Nem mindig jut minden eszünkbe. De az érzelmeink segítenek felidézni a tapasztaltakat

"Ahogyan emlékszünk az eseményekre, az nem csak a külső világban szerzett tapasztalunk következménye, hanem a belső állapotaink is erősen befolyásolják, s ezek a belső állapotok sokáig fennmaradnak és megszínezik az elkövetkező tapasztalatokat" - magyarázta Lila Davachi, az egyetem pszichológiai és neurológiai intézetének kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Davachi szerint az érzelem egy elme- és lelkiállapot. A kutatási eredmények pedig egyértelműen bizonyítják, hogy a gondolkodást, megismerést nagymértékben befolyásolják az előző tapasztalatok, s különösen a hosszan fennmaradó érzelmi állapotok az agyban.

Ennyire fontosak az érzelmek

Az már jó ideje tudott, hogy érzelmi tapasztalatokra erősebben emlékezünk, mint az érzelmi töltet nélküliekre. Azonban a mostani tanulmányukban a kutatók kimutatták, hogy a nem érzelmi tapasztalatok, amelyek érzelmieket követtek szintén jobban megragadnak az emlékezetben a későbbi memória teszteknél.

Ehhez az alanyoknak meg kellett nézniük egy sorozata képet, amelyek érzelmi tartalmat közvetítettek, és izgalmat váltottak ki. Körülbelül 10-30 perc múlva, az egyik csoport egy sor érzelmi töltés nélküli, hétköznapi képet is megnézett. Egy másik csoport tagjai előbb az érzelemmentes képeket kapták meg, majd az érzelmeket hordozókat. Mindkét csoportnál mérték a fiziológiai izgalmat a bőr vezetőképességének ellenőrzésével, és az agyi aktivitás fMRI -s követésével. Hat órával később a résztvevőkkel elvégeztettek egy memória tesztet az előzőleg megtekintett képeket használva.

Bár a memóriaproblémák jellemzően csak idősebb korban jelentkeznek, mégis a 18 és 39 év közötti fiatal nők és férfiak között is gyakran tapasztalhatók memóriazavarok. Vajon mi lehet ennek az oka? Részletek!

Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak, akik előbb az érzelmet kiváltó ingereknek voltak kitéve jobban működött a hosszú távú emlékezetük, mint azoknak, akik előbb a semleges képeket kapták meg. Az fMRI eredmények adtak magyarázatot erre a jelenségre. Pontosabban, ezek az adatok azt mutatták, hogy az agyi állapotok kapcsolatban vannak az érzelmi tapasztalatokkal 20-30 percen át, amelyek befolyásolják, ahogyan az egyes témákat az agy feldolgozza, és emlékszik rájuk az érzelem nélküli jövőbeli tapasztalatok esetében.

Forrás: nyu.edu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!