Talán az olvasók közül is sokan látták néhány évvel ezelőtt azt a megindító filmet, melyben a szülők kétségbeesetten próbálnak segíteni gyermekükön, aki egy öröklött idegrendszeri betegségben szenved.

Talán az olvasók közül is sokan látták néhány évvel ezelőtt azt a megindító filmet, melyben a szülők kétségbeesetten próbálnak segíteni gyermekükön, aki egy öröklött idegrendszeri betegségben szenved. A film címe: Lorenzo olaja. Valószínűleg sokan feltették a kérdést: mi is ez a szörnyű betegség?

Ahhoz, hogy az idegszövet normálisan el tudja látni a feladatát, ún. myelinhüvelynek kell borítania az idegsejtek nyúlványait. Ha ez a myelinhüvely az idő előrehaladtával folyamatosan sérül, károsodik, akkor ez igen jelentős idegrendszeri és mozgásszervi tünetekkel jár, hiszen az információ szállítása, feldolgozása súlyos zavart szenved.

A filmben szereplő kisgyermek betegségének neve: adrenoleukodys-trophia. A betegség X kromoszómához kötött és recesszíven öröklődik. Ez azt jelenti, hogy csak a fiúk betegszenek meg, a nők csak hordozzák a betegséget, mely négy formában jelenhet meg. Némely formája érinti mind az idegrendszert, mind a mellékvesét, de van olyan formája is, ahol az idegrendszer megkímélt marad.

A kórfolyamat lényege, hogy a nagyon hosszú láncú zsírsavak a központi idegrendszerben és a mellékvesében felhalmozódnak, s ezt a folyamatot gyulladásos elváltozások is kísérik.

Kezdetben - kb. 5-10 éves korban - a fiúgyermek addigi zavartalan fejlődése megváltozik, különböző idegrendszeri és viselkedészavarok jelentkeznek. Jellemzően fellép a látás- és hallásromlás, romlik a gyermek iskolai teljesítménye. A gyermek fokozatosan elveszti szellemi képességeit, elbutul, mindemellett görcsök léphetnek fel nála. A kezdeti tünetek fellépte után igen hamar meghalnak az ilyen betegségben szenvedő gyermekek. Különböző gyógyszerekkel, pl. Lorenzo olajával - ez egy olyan készítmény, mely gátolja a fent említett zsírsavak felhalmozódását - esetleg lassítani lehet a kór lefolyását, de megállítani, visszafordítani sajnos nem.

A diagnózis a klinikai tünetek megjelenésével és a vérben, a nagyon hosszú láncú zsírsavak nagyobb mennyiségének jelenlétével bizonyítható. IX. évf. /8. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.