Javíthatják a demens betegek állapotát a fájdalomcsillapítók

A British Medical Journal online kiadásában megjelent brit-norvég tanulmány kimutatta, hogy a fájdalomcsillapítók jelentős mértékben csökkentik az agitációt a demens betegekben. A demencia gyakori tünetének számító agitációt gyakran kezelik antipszichotikus gyógyszerekkel, amelyek kockázatos mellékhatásokkal járhatnak.

Az Alzheimer Társaság azt javasolja, hogy az orvosok más kezelési módszereket is vegyenek fontolóra. A szakértők szerint Nagy-Britanniában mintegy 150 ezer betegnek írnak fel feleslegesen antipszichotikus gyógyszereket, amelyek veszélyes mellékhatásokkal járnak, súlyosbíthatják a demencia tüneteit, és megnövelhetik a stroke vagy akár a halálozás kockázatát is. Az ilyen gyógyszereket olyan demens betegeknek írják fel, akiket betegségük agresszívvé vagy agitálttá tesz. A brit és norvég kutatók azonban úgy vélik, hogy ezt a viselkedést időnként a fájdalom okozhatja, amit a betegek nem tudnak másképpen kifejezni.

A kutatók 352 mérsékelt és súlyos demenciában szenvedő beteg részvételével vizsgálták a fájdalomcsillapítók hatását. A betegek fele fájdalomcsillapítót kapott, a többiek folytatták megszokott kezelésüket. Nyolc hét elteltével a fájdalomcsillapítót szedő csoportban 17 százalékkal mérséklődtek az agitáció tünetei, ami jelentősebb csökkenésnek számít, mintha antipszichotikus gyógyszerekkel kezelték volna őket.

Clive Ballard professzor, a tanulmány társszerzője és az Alzheimer Társaság igazgatója szerint amennyiben a betegek fájdalmát megfelelően kezelnék, az orvosoknak kevesebb antipszichotikus gyógyszert kellene felírniuk. A fájdalomcsillapító kezelés jelentős javulást hozhat a betegek életében, és segíthet nekik abban, hogy jobban együtt tudjanak élni a demenciával. A szakértő természetesen hozzátette, hogy a fájdalomcsillapítókat szigorúan csak orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!