Fejfájást okoz a nyár?

Nem sokan tudják, hogy míg az emberek többségének június 21. a nyár beköszöntének ünnepe, addig közel egy millió amerikainak a Föld a Nap felé fordulása miatt a cluster típusú fejfájások szezonja kezdődik el. Pedig így van.

Az emberek bioritmusa a Föld forgásával áll összefüggésben, ezért a cluster fejfájásra hajlamos emberekre ebben az időszakban könyörtelen fejfájások törhetnek rá.

Ezek a fajta fejfájások arról kapták a nevüket, hogy klaszterekben, vagy bizonyos időszakokban halmozottan jelentkeznek, és átlagos időtartamuk 30 perc és 3 óra közé esik. A cluster fejfájásban szenvedők mintegy 80 százalékában a fejfájások egy évben összesen körülbelül 12 hátig tartanak, és gyakoriságuk az évszakok váltásakor megnő. A férfiak négyszer nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek cluster fejfájásban, mint a nők, ami épp ellenkezője a migrén előfordulásában látható tendenciának.

Van, akinek a nyár egyenlő a fejfájással

"Az "öngyilkos fejfájásnak" is nevezett cluster fejfájás olyan neurológiai rendellenesség, amelyet a szem körül és mögött jelentkező kínzó fájdalom jellemez" - magyarázta Brian M. Grosberg, az Albert Einstein Orvostudományi Egyetem Montefiore Fejfájáskutató Központjának igazgatója. "Ez az egyik legfájdalmasabb betegség, amit egy ember megtapasztalhat. Amikor a betegek cluster típusú fejfájással fordulnak hozzánk, gyakran megosztják velünk, hogyan befolyásolja állapotuk a személyes és a szakmai életüket is, és hogy az érzés miatt gyakran úgy érzik, nem sokáig bírják."

A Montefiore Fejfájáskutató Központ az első kutatóintézet volt a világon, amely kifejezetten a fejfájásokra szakosodott. A területen végzett folyamatos kutatásoknak köszönhetően munkatársai felfedték, hogy az évszakok változása és a cluster fejfájás közötti összefüggés miatt a betegséget gyakran tévesen szinusz fejfájásként diagnosztizálják. A diagnosztizálás fejlesztése és az orvos-beteg együttműködés javítása érdekében a központ munkatársai azt javasolják, hogy a fejfájásoktól szenvedő betegek vezessenek részletes fejfájásnaplót.

Azoknak pedig, akik meg szeretnék előzni a cluster fejfájást, illetve minimálisra szeretnék csökkenteni a fejfájás tüneteinek súlyosságát, dr. Grosberg a következőket javasolja:

  • Kerüljék az alkoholfogyasztást és dohányzást a cluster fejfájások jelentkezésének időszakaiban.
  • Beszéljenek orvosukkal melatonin hormon szedéséről, amely segít az alvás-ébrenlét ciklusok szabályozásában, és helyreállítja a cluster fejfájással valószínűleg kapcsolatban álló egyensúlyhiányokat a testben.
  • Beszéljenek orvosukkal 100 százalékos oxigén alkalmazásáról.
  • Kérjenek orvosuktól vényköteles fejfájás-csillapító gyógyszert. A verapamil hatóanyagú készítmények például hatékonyak lehetnek cluster fejfájás esetén.
  • Kérjenek tanácsot egy fejfájáskutató specialistától. Mivel a cluster fejfájás kezelése rengeteg próba szerencse alapú kísérletezéssel jár, fontos, hogy a betegek őszinték és nyíltak legyenek orvosukkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.