A hosszabb élettartam miatt gyakoribb a demencia: először vált vezető halálokká Ausztráliában

Egyre többen halnak meg demenciában Ausztráliában. A betegség gyakrabban érinti a nőket, mivel ők általában tovább élnek, mint a férfiak.

Ausztráliában az ország története során először a demencia vált a vezető halálokká 2024-ben. Lauren Moran, az ausztrál statisztikai hivatal (ABS) halálozási statisztikákat vezető részlegének igazgatója elmondta, napjainkban az emberek nagyobb valószínűséggel érik el azt a kort, amelyben kialakulhat a demencia. A betegség elsősorban a nőket érintheti, mivel ők általában hosszabb élettartamra számíthatnak. "Az adatok szerint a demenciában elhunytak 62,4 százaléka nő volt" - emelte ki.

Fejét fogó, szomorú idős nő.
A betegek több mint fele nő. Fotó: Getty Images

Az ABS tájékoztatása szerint tavaly a mintegy 187 ezer halálozásból több mint 17 500-at okozott demencia, megelőzve az eddig vezető halálozási oknak számító szívbetegséget is. A hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy 2006-ban a demenciában elhunytak száma 6550 volt, így 2024-re ez a szám több mint 160 százalékkal nőtt, miközben a szívbetegség okozta halálozások aránya ugyanebben az időszakban 29,6 százalékkal csökkent, azaz míg 2006-ban mintegy 23 ezret tartottak számon, tavaly körülbelül 16 ezret jegyeztek fel. Kiemelik továbbá, hogy a tavaly demenciában elhunytak több mint 68 százaléka 75 év fölötti volt.

A halálozási okok harmadik helyén tavaly az alsó légúti megbetegedések álltak, és nőtt az alkohol, illetve kábítószerek okozta halálozások száma is. Az ország egészségügyi és népjóléti intézete által szeptemberben közzétett jelentés szerint a demenciával élők száma várhatóan több mint egymillióra nőhet 2065-ben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!