Az orrából szivárgott a nő agyfolyadéka

A Nebraskában élő nő évekig azt hitte, hogy allergia vagy visszatérő megfázás miatt folyik az orra. Kiderült azonban, hogy sokkal súlyosabb problémáról van szó.

Kendra Jackson már több mint két és fél éve járt orvosokhoz szűnni nem akaró panaszaival. Az 52 éves, Omahában élő nő orra szüntelenül folyt, és erős migrén is gyötörte, a panaszok semmilyen gyógyszer szedésével nem enyhültek. A tünetek egy 2015-ös autóbalesetet követően jelentkeztek, az orvosok azonban nem kötötték össze a két dolgot, és úgy vélték, hogy egyszerű allergiáról van szó. Végül a Nebraskai Egyetem Egészségügyi Központját is felkereste, ahol kiderült: nem az orrváladéka, hanem az agy-gerincvelői folyadéka szivárgott az orrából.

Milyen az, ha igazán betörik a fej? A koponyatörések általában a súlyos, életveszélyes állapotok közé tartoznak, ezért gyors felismerésük és ellátásuk első percei is igen meghatározóak. Kattintson a részletekért!

Napi fél liter folyadék távozott az orrából

Az egyetem szakemberei mintát vettek az orrváladéknak hitt folyadékból, és ezt megvizsgálva derült ki a probléma. Az autóbalesetkor a nő beverte a fejét, ami miatt a koponya és orrüreg közötti szakaszban kisebb lyuk keletkezett. Ezen a nyíláson keresztül naponta közel fél liter agyfolyadék távozott: ha például ülve elszunyókált, néhány óra múlva a pólójáról takaríthatta a váladékot.

Naponta közel fél liter agyfolyadék távozott a nő orrából
A koponyasérülés miatt naponta közel fél liter agyfolyadék távozott a nő orrából

Az agy-gerincvelői folyadéknak összetett szerepe van: védi az amúgy igen sérülékeny, lágy szerkezetű agyat a fizikai behatásoktól, tápanyagokat szállít, és a koponyában keletkező, felesleges anyagok kiürítésében is szerepe van. Folyamatosan termelődik az agyban, és normális esetben a véráramban szívódik fel, a keletkezett sérülés miatt azonban a nőnél az orr- és szájüregbe ürült.

Az ilyen eset ritka, de nem egyedülálló, százezer emberből nagyjából ötnél fordul elő. A koponya ezen szakasza fizikailag nehezen megközelíthető, épp ezért kevésbé védett, és nagyjából olyan vékony, mint egy darab chips. Balesetek, illetve műtéti beavatkozások miatt fordulhat elő, hogy sérülés keletkezik rajta, és az agy-gerincvelői folyadék szivárogni kezd. Jackson sérülése kezdetben valószínűleg nagyon apró volt, ezért nem fedezték fel az orvosok.

Forrás: CNN

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!