Az Alzheimer-kór az idős emberek betegsége. Abban, hogy egyre többet hallunk mostanában e betegségről, szerepe van a korszerű orvosi vizsgálati módszereknek, de az életkor meghosszabbodásának is. A tudomány mai állása szerint - a központi idegrendszerben történő szövettani elváltozásokra, sejtelhalásra, valamint egy speciális anyagnak az idegrendszerben történő lerakódására, illetve gyulladásokra - ebből következően a biokémiai folyamatokban történő változásokra - származtatnak vissza a szakemberek. A betegségnek két típusa van: az örökletes, amelynek első tünetei már 40-50 éves kor között, és a "szerzett" forma, amelynek jelei 70 éves kor körül jelentkeznek. A kór legfőbb jellemzői: az emlékezetvesztés, illetve más szellemi tevékenységek, készségek leépülése.
A betegség kezdeti stádiumában a korábbi ismeretek emlékezetben tartása és felidézése válik egyre nehézkesebbé, a kór előrehaladtával pedig már a térbeli tájékozódás, a szókincs elszegényedése, a verbális készség épül le, s a világ iránti érdeklődés is beszűkül.
Az Alzheimer-kórban szenvedők agyát vizsgáló számítógépes rétegfelvételek (CT) azt igazolják, hogy az agyi állomány pusztulása és a beteg állapota között nincs egyenes összefüggés, ugyanis a korábban elsajátított viselkedési sztereotípiák - főleg a betegség kezdeti stádiumában - átsegítik a beteget a nehézségeken.
Ki gondolná, hogy az egyik legnagyobb francia regényíró, aki egész életében a szavak mestere volt, idős korában azzal szembesült, hogy egyre kevesebb szó (főleg főnév) jut eszébe. Egy évvel halála előtt, 58 éves korában arról panaszkodott egy levelében, hogy egyre többször okoz neki nehézséget a hétköznapi tárgyak megnevezése, elnevezésének felidézése.
A mai szakemberek szerint Stendhal - tudtán kívül - "kórismézte" az Alzheimer-kór első stádiumának tünetét: a főnevek "elfelejtését". A betegség előrehaladtával a beteg fokozatosan elveszíti emlékező- és ítélőképességét, képtelenné válik az önálló életvitelre, elveszíti környezetével a kapcsolatát, mert még a közvetlen családtagjait sem ismeri fel, kommunikációja beszűkül, zavarossá válik, majd megszűnik. Az Alzheimer-kórra azonban nem csak az emlékezetzavar, a térvesztés, szavak "elvesztése" a jellemző. Korai tünete lehet, hogy a beteg nem tud egyszerre "kétfelé" figyelni, vagy hirtelen "leblokkol" olyan hétköznapi feladatnál is, amelyet kicsi gyerekkora óta rutinszerűen végez (nem tudja, hogyan kell felöltöznie, elmosogatnia, egy ebédet elkészítenie).
Azt, hogy egy idős embernél a gyakran az életkorral járó szellemi hanyatlásról, vagy kóros elbutulásról van-e szó, gyakran csak alapos és hosszan tartó orvosi kivizsgálás alapján lehet eldönteni. A szellemi hanyatlásnak, az emlékezetvesztésnek ugyanis sokféle oka és tünete lehet. A leggyakoribb: az erek elmeszesedése, amely agyi vérkeringési zavarokhoz, az agy oxigénellátottságának elégtelenségéhez, így figyelem- és memóriazavarokhoz vezethet.
A szakemberek számon tartják és ismerik az ún. "korfüggő" (nem szervi eredetű) feledékenység fogalmát és "jeleit" is, aminek lényege: általában 50 éves kor felett jelentkezik némi szellemi teljesítménycsökkenés, esetleg feledékenység (főleg az események idejére, egyes emberek kereszt- vagy vezetéknevére nem emlékszik az életkora harmadik harmadában járó). A korfüggő feledékenység nem romlik drámaian az életkor előrehaladtával, a beteg nem veszíti el kapcsolatát a külvilággal. Ennek ellenére a tünetekkel érdemes szakemberhez fordulni, mert a változó korba lépő ötveneseket lelkileg mélyen érintik, és nagyon megviselik az önmagukon tapasztaltak (szorongóvá, feszültté, esetleg depresszióssá válhatnak emiatt!).
A szellemi képességeket károsíthatják olyan betegségek is, mint a csökkent pajzsmirigyműködés, a súlyos vérszegénység, a veseelégtelenség vagy az agydaganat. S persze befolyással lehetnek az agy működésére, a gondolkodásra, emlékezőképességre a különféle - rendszeresen szedett - nyugtatók, altatók, sőt bizonyos allergia elleni szerek is. Az úgynevezett nagyivók közül ugyancsak sokan számíthatnak a szellemi leépülésre életkoruk előrehalatával. A depresszióban szenvedőknél az érdeklődés hiánya, a befelé fordulás okozhat memóriazavarokat, szellemiképesség-csökkenést, hiszen akiből kivész a világ dolgai iránti érdeklődés, annak elsivárosodik a gondolkodása.
Míg a különféle speciális betegségeket kísérő tünetek az alapbetegség kezelésével - általában - megszűnnek (a beteg szellemi érdeklődése visszatér, ha kezelik a depresszióját, nem súlyosbodik az emlékezetvesztése, ha "leállítják" a nyugtató vagy altató szedését, ha kezelik az arterioszklerózisát stb.), addig az Alzheimer-kóros beteg "állapotromlását" a szakemberek megállítani nem, csupán késleltetni tudják. Ezért is van fontossága a beteggel való szakszerű foglalkozásnak, érzelmi törődésnek. Az idős emberek izmainak karbantartása (gyógytorna) éppúgy a terápiához tartozik, mint az agy "tornáztatása". (Ez utóbbit csak a kezdeti stádiumban ajánlják egyes szakemberek). A napi feladatok elismételtetése, begyakoroltatása, a tárgyak nevének napi többszöri felidézése, az ún. realitástréning segíthet a teljes szellemi leépülés késleltetésében. A pszichiáterek, ideggyógyászok, gerontológusok fontosnak tartják, hogy a beteg meglévő képességeit (kézügyesség, zenei érdeklődés stb.) "mozgósítsák" a terápia során. A gyógyszeres kezelés - átmenetileg - ugyancsak segíthet a beteg leépülésének "késleltetésében".
Az Alzheimer-kórra is igaz, ami bármely más betegségre: lefolyása sokféle lehet, ám igen sokat segíthet, ha a beteg mellett szerető családtagok vannak, hiszen a mentális állapot befolyással van a betegség lefolyására. Főleg az idős emberek esetében van szerepe az érzelmi gondoskodásnak, hogy önbecsülésük, önbizalmuk, életminőségük ne romoljon drasztikusan. XI.évf./7.sz.
