Az áprilisiaknál a legnagyobb a szklerózis multiplex veszélye

A szklerózis multiplex kialakulásának esélye összefüggésben áll azzal, hogy ki milyen hónapban született. Ez alapján a legnagyobb kockázat azoknál áll fenn, akik áprilisban, a legalacsonyabb pedig azoknál, akik októberben születtek - áll egy tanulmányban.

Mindennek hátterében az áll, hogy az anya szervezete terhessége során mennyi D-vitaminhoz jutott a napfény révén, ezért a szakemberek azt javasolják, azok a várandós nők, akik olyan helyen élnek, ahol október és március között nincs túl sok napsütés, ebben az időszakban pótolják szervezetükben a D-vitamint, mert ezáltal védelmet nyújthatnak születendő gyermekük számára a szklerózis multiplexszel szemben.

A kutatást vezető dr. Ram Ramagopalan, a londoni Queen Mary Egyetem munkatársa közel 152 000 szklerózis multiplexben szenvedő, észak-európai beteg adatait elemezte ki, és arra a felismerésre jutott, hogy a betegség öt százalékkal nagyobb arányban érintette azokat, akik áprilisban születtek, míg az október- november során születetteknél az arány öt-hét százalékkal csökkent.

A című lapban megjelent tanulmány során a szakemberek adatok hiányában a déli félteke országaira nem terjesztették ki a vizsgálatot, azonban további kutatásokra készülnek azzal kapcsolatban, vajon a terhesség során történő mesterséges D-vitamin pótlással milyen mértékben előzhető meg ez az idegrendszeri rendellenesség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.