Az illat, ami csökkentheti az Alzheimer-kór tüneteit

Meglepő hatása lehet az Alzheimer-kórra a mentol belélegzésének.

Állatokon végzett kísérletek igazolták, hogy a mentol belégzése javíthat a mentális állapoton Alzheimer-kór esetén. Úgy tűnik, hogy a kémiai vegyület képes megállítani az agyban okozott, a betegséggel általában összefüggő károsodások egy részét - írja a Science Alert.

Az utóbbi években több tanulmány is született, amelyek a mentol hatásait vizsgálták a kognitív hanyatlással járó betegségek esetében. Egy 2023 áprilisában publikált kutatás szerint bizonyos illatok terápiás célokra használhatók az Alzheimer-kórban szenvedőknél. Mint írták, fel kell térképezni, hogy mely szagok milyen agyi és immunrendszeri reakciókat váltanak ki, így pedig terápiás célra is alkalmazhatóvá válhatnak. 

menta
Meglepő felfedezést tettek a mentolról. Fotó: Getty Images

A tanulmányban olyan egereknél vizsgálták a mentol hatásait, amelyeknél genetikai úton állítottak elő Alzheimer-kórhoz hasonló állapotot. Úgy találták, hogy a vegyüle belégzése során lecsökken az interleukin-1-béta (IL-1β) fehérje termelődése, amely segít szabályozni a szervezet gyulladásos reakcióit, megfelelő szabályozás hiányában azonban problémás folyamatokat indíthat el az agyban. Az eredmények szerint a mentol az IL-1β fehérje szintjét biztonságos szintre csökkentette az agyban.

A kutatást jegyző Dr. Juan José Lasarte immunológus szerint a mentol belélegzése nem csak az Alzheimer-kór elváltozásaitól szenvedő egerek tüneteit enyhítette, de az egészséges állatok kognitív képességei is javultak a hatásása. Emlékeztettek rá, hogy már számos kapcsolatot találtak a szagok, valamint az immun- és idegrendszerünk között. Ezek kapcsolata további vizsgálatokat igényelhet, de tudjuk, hogy a szaglórendszerünk erősen befolyásolhatja az agy működését.

A menta jellegzetes aromájú fűszernövény, amellyel gyakran találkozhatunk: sokszor ízesítik vele a rágógumikat, a fogkrémeket vagy a szájvizeket. De a mentát gyógynövényként is érdemes fogyasztanunk. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!