A migrén rohamokban jelentkező heves fejfájás, amely néhány órától akár két napig is eltarthat. Kísérheti émelygés, hányinger, hányás.

A rohamok mindenkinél más ütemben jelentkeznek, van, akinél az életében egyszer és van, akinél havonta többször is.

A migrén okát nem ismerjük. A lakosság csaknem tíz százalékát érinti. A nőknél háromszor gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. Általában húszéves kor körül jelentkezik először, ritka, hogy ötvenéves kor fölött. De már hároméves kisgyerekeknél is megfigyeltek ilyen állapotot. Bár a migrén okozta fájdalom bénítóan hat az emberre, hátterében nem áll súlyos betegség. Azoknál, akik a gyakori rohamok miatt rendszeresen gyógyszert szednek, könnyen kialakulhat a gyógyszerfüggőség.

Az érzékeny vérerek

Jelenleg is kutatják, hogy miért következnek be változások a migrénben szenvedők agyának véráramában és vérereiben. Létezik elmélet, mely szerint a migrénben szenvedők erei túl érzékenyek. E feltételezés szerint az idegrendszer egy bizonyos tényezőre - stressz, bizonyos ételek, környezeti hatások - az agyalapon található, idegekben gazdag ütőerek görcsös összehúzásával válaszol. Ez a görcs pedig több ütőeret összeszűkít, minek következtében a vér áramlása megváltozik.

Roham előtt az agyhoz vezető artériák először szűkülnek, majd kitágulnak, ezzel ingerlik a fájdalomérző idegsejteket. Az erek szűkületének és tágulatának oka ismeretlen, azt viszont tudják, hogy a vérben bizonyos hormonok szintjének csökkenése előidézheti az erek összeszűkülését. Jelenleg nincs ismert gyógymód a migrénre. Igaz, létezik néhány kezelési módszer, amely csökkentheti a rohamok gyakoriságát és erősségét. Vannak továbbá olyan gyógyszerek is, amelyek a tüneteket enyhítik, de a migrént meg nem gyógyítják.

Migréneseknek ajánlatos a korábban bevált gyógyszert maguknál tartani! Mivel a migrénhez csaknem mindig pszichés tényezők is társulnak, ezért visszatérő fejfájásoknál érdemes pszichoterápiában is jártas orvost felkeresni.

Vitaminterápia

A kutatásokból kiderült, hogy a menstruációs ciklussal összefüggő migrének enyhíthetők vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Az Egyesült Királyságban végezték el azt a kísérletet, amelyben két nő két hónapig mindennap egy-egy keveréket kapott, amely D-vitaminból és kalcium-karbonátból állt. Mindkettőjük állapota alapvetően javult, sőt más menstruációs panaszaik is enyhültek.

Megjegyzés: bár a vitaminok és ásványi anyagok létfontosságúak, mégsem fogyaszthatók korlátlan mennyiségben és ellenőrzés nélkül. Különösen igaz ez a zsírban oldódó vitaminokra - ilyen a D-vitamin is -, mert a túladagolás veszélyes. Értelmetlen rendszeres vitamin- vagy ásványianyag-készítményeket fogyasztani: a pozitív hatás nem bizonyított (két fővel folytatott kísérlet kevés), viszont károsodások lehetségesek.

Ha a rohamok havonta többször előfordulnak, az orvos felírhat megelőző gyógyszereket. Hazánkban a migrénnel sok szakambulancia foglalkozik, továbbá a Fejfájás Társaság segítségét, tanácsait is kérhetik a betegek. 1. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!